Apró Ferenc: Gergely Sándor az aktivisták szobrásza (Szeged Művelődéstörténetéből 3. Szeged, 1986)

1918 január elején ismerkedett meg a szegedi születésű Balassa Józsefná Milkó Erzsébettel (1891—1977), Milkó Izidor szabadkai író unokahúgával. Milkó Erzsébet édesapja Milkó Henrik szegedi fakereskedő volt. A család távoli rokonságban állott a Lechner Ödön tervezte Milkó-palotát építtető (1883) dúsgazdag Milkó Simonékkal. Milkó Erzsébet, az első szegedi újságírónő 1915-ben a Móra szerkesztette Szegedi Naplónál kezdte pályáját. 1916. június 1-től a Kolozsvári Hír ap munkatársa lett (3), 1917-ben ped g a 8 Órai Újságot tudósította Zürichből. 1917 végétől 1918 augusztusáig Szegeden tartózkodott, szeptemberben az Iparművészeti Iskola ötvös szakára iratkozott be (125, 129). Gergeiy március elején kezdett M lkó Erzsébet (városszerte ismert nevén Milkó Nyuszi) portréiának az elkészítéséhez. Juhász a szobrot júniusban mint kész művet említi, és azt írja róla, hogy „B. Milkó Erzsi portréja például finomság és jellemzetesség dolgában elsőrendű mű" (7). A portré rózsaszínű márványból készült, és nem csak a fejet, hanem a nyakat simító kezet is ábrázolta. A szobor 1944-ben tűnt el a nyilasoktól földúlt szegedi Milkó-lakásból (Deák Ferenc u. 18.), és azóta lappang. 1918 június 29-én jelent meg Juhász második cikke szobrászbarátjáról: „Legnagyobb öröme a kritikusnak: egy új tehetséget fölfedezni... Gergely Sándor azok közül a robusztus fiatalok közül való, akik egy eljövendő, a mainál egészségesebb és öntudatosabb magyar képzőművészet úttörői. Megvan benne az úttörők bátorsága és lendülete, de egyúttal a vérbeli művészek ösztönös ereje és tudatos merészsége is... Mámor és ritmus él dolgaiban, a táncosnő figuráiban, a büsztjeiben a rajzaiban éppen úgy, mint a szobraiban. Közeli rokonságot tart a legkomolyabb expresszionista törekvésekkel, de a Boccioniék túlzása nélkül. A portréban nem csupán a stilizált valóságot adja, egy emberi fej vonalainak lendületét, de a karaktert is érezteti, egy arc hangulatát is kifejezésre juttatja" (7). A költő most is fölemlíti a művész alkotókedvét, és azt, hogy Gergely kedvenc témája a kis méretben megmintázott táncoló nőalak. Juhász a cikket elküldte a Makói Újságnak is, azzal a befejező mondattal kiegészítve, hogy a művész „Vörös Tibor szegedi honvédparancsnok mellszobrát mintázza, azonkívül több érdekes portrét is készít a budapesti őszi kiállításra" (7). Időközben három pesti lap is fölfigyelt Gergelyre (8), és ismertette munkásságát. A fővárosiak figyelmét Juhász, vagy a Gergely megismerése végett Szegedre jövő Kassák hívhatta föl az új tehetségre. 1918 nyarán Gergely műteremnek való helyiséget bérelt a Gizella tér 3. számú sarokház Zrínyi utcai oldalának az udvarán. A járdaszinttel egy magasságban levő, az utcai kerítéshez támaszkodó helyiséget korábban raktározásra használták. Gergely mosolyogva tiltotta meg a pókháló leszedését, mondván, hogy szerencsét hoz... A műteremről Juhász ezt