Apró Ferenc: Gergely Sándor az aktivisták szobrásza (Szeged Művelődéstörténetéből 3. Szeged, 1986)

ségtelen, hogy Juhász belejavított a cikkbe : őrá utal a lendület, mozgás, ígéret, ritmus használata. A megnyitóra Gergely Budapestre utazott. Kassáké a szó: „Öt, eddig teljesen ismeretlen embertől is vannak bent képek és szobrok a teremben. Fiatalok, kiforratlanok, de érdekesek mondanivalójukban és formaproblémájukban. Valamennyien az expresszionista irányzathoz tartoznak... Gergely Sándor Szegedről jött, sz p mellszobra [94] kultúrált munka, Archipenko esztétizmusára emlékeztet. Ezekkel a fiatalokkal beszélgetek, örülnek sikerüknek és nagy föladatok megoldására készülődnek" (95:136—7). A fővárosi sajtó fölfigyelt Gergelyre. íme, egy csokorra való a kritikákból. Bálint Aladár a Nyugatban ezt írta: „A szobrászok között Gergely Sándor a legerősebb. Hildebrand tanítványa volt, de egész világ választja el a statikát oly szigorú következetességgel respektáló mesterétől. Merész, majdnem nyaktörő mozdulatok kiegyensúlyozására törekszik Gergely. Figurái izgató, érdekes apróságok, azonban az anyag törvényeire valamivel nagyobb tekintettel kellene, hogy legyen." (16). Kázmér Ernő, A Hét éles szemű kritikusa megértéssel fogadta a MA bemutatkozását: „A kiállítás szobrászai között Gergely Sándor a szobrász igazi feladatait megoldva, apró testekben adja a meztelenség monumentalitását, s a megmintázott testek mozgásában a klasszikus szobrásznevelés eredményeit a mai szintetikusságig vezeti. Nem az a célja, hogy minél érdekesebb megjelenését adja a testnek, hanem a test megmozdulásának más és más percét formálja. Ezért nála igen fontos, hogyan hajolnak a karok, hogyan tevődnek előre a lábak, megbiccen-e a fej, görbül-e a hát! Mindezt oly karakt erikusan formálja meg, hogy jogos figyelemmel kísérhetjük tovább munkásságát" (12). Elek Artúr sorai is találók: „Gergely Sándor Hildebrandnak volt a tanítványa, de lelkének hajlandósága szerint még a szobrászat naturalista korszakába tartozik. Indulatokat és lendületeket igyekszik plasztikai formákkal kifejezni, a statikával egyáltalán nem törődve. Alakjain a megmintázás készsége a leginkább figyelemre méltó" (9). Lyka Károly a háborús nehézségek miatt évente csak kétszer megjelenő Művészetben óvatoskodó elismeréssel ír az aktivistákról: „ez a negatió is termékenyítő, mihelyt olyanok részéről hangzik, akikben a hivatottság szikrája rejtőzik... A kiállítás egy új szobrásznévvel ismertetett meg, Gergely Sándorral, akit érdemes megjegyezni" (21). A tárlatnyitás után egy héttel jelent meg Juhász ha madik cikke pártfogoltjáról : „A kritikus legnagyobb öröme a fölfedezés... Ez az öröm ért engem, amikor a fiatal és lobogó becsvágyó makói szobrász, Gergely Sándor dolgaival megismerkedtem... Csakhamar Szeged és Makó után Budapest is tudomást vett róla... Gergely Sándorról egyértelműen elismerték, hogy jelentékeny tehetség, és hogy újat hoz, új mondanivalót