Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

1. Dudar — a „kollégium hallgatólagos búcsúja" A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának rendezésében, több tagjának aktív közreműködésével, angol, német és magyar szociológusok részvételével 1937. szeptember 7. és 17. közt nemzetközi „falukutató" konferenciára, közös falutanulmányozásra került sor Dudaron, ebben az addig teljesen ismeretlen kis veszprém megyei faluban.

1 A találkozó megszervezésének gondolata nem volt idegen a Szegedi Fiataloktól, hisz kis csoportjuk, a szegedi egyetemi hallgatók e tömörülése, éppen a falukutatás egyik speciális változatának, az agrársettlement-mozgalomnak megszervezésével kovácsolódott össze, s lett országosan ismert nemzedéki tömörülés.

2 A találkozó 1937-ben és Dudaron való megrendezése némileg mégis meglepő'; az agrársettlement munka, az ún. tanyai kiszállások ugyanis akkorra már rég befejeződtek számukra, évek óta már „csak" a tapasztalatok „tudományos és művészi földolgozása" folyt, s addig is, amíg a kiszállások tartottak, elsősorban Szeged környékén, esetleg a szomszédos régióban dolgoztak. Legtávolabbi kiszállásuk addig alighanem az 1931. évi békési kiszállás volt.

3 De ettől függetlenül is : 1937-ben a Művészeti Kollégium már az irányzati széttagolódás, a lassú szervezeti szétesés állapotában volt.

4 Igaz, a kollégium — a vezető, Buday György diplomáciai érzéke révén — mindig is különböző törekvéseket fogott össze. „A Kollégium eszmetörténetét helyzetét — írja erről még 1937-ben is az egyik tag, Gáspár Zoltán — úgy lehet felfogni, mint népies alapozású és társadalmi felelősségérzettel telített szintézisét azoknak a kultúrtörekvéseknek, amelyek a világháború, az összeomlás és a háború utáni évek korszakaiban merültek fel s minden politikai változások felett időállónak bizonyultak."

5 Ugyanezt az összefoglaló, különböző résztendenciákat egyesítő s (részben) kiegyenlítő vonást hangsúlyozta a „kívülálló", a volt Sarlós, Balogh Edgár is.

6 Sőt, ő már-már valamiféle prenépfrontos szervezetnek látta a szegedieket. A Művészeti Kollégiumnak ez a „szintetizáló", résztendenciákat tömörítő vonása azonban automatikusan magában rejtette az irányzati szétfejlődés lehetőségét, s ahogy az ideológiai frontok erőteljesen átalakultak az országban, a kollégiumi tagok pedig mind inkább kiküzdötték, megteremtették saját intellektuális arcukat s saját „pályára"