Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

Nagy szakmai élménye, Richard C. Thurnwald (1896—1954) berlini ethnológus-professzor megismerése, amely a dudari találkozó megszer­vezésének is egyik fontos szubjektív lendítője lett, éppen akkortájt érte. Erró'l egy 1937 elejéró'l való (sajnos, keltezetlen) berlini levelében maga is beszámolt Budaynak: „György, bevágódtam Thurnwaldhoz — írta —: két hét múlva előadást tartok a szemináriumában! [...] Thurnwald évek óta ma tartott először órát és utána rögtön Összebarátkoztam vele Na­gyon szimpatikus, csendes, okos öreg bácsi. Képzeld: »Volksforschung in der Heimat« címen tart előadást és pont azokat az »eletközel«, »való­sághű« stb. szempontokat hangsúlyozza, amikkel mi (helyesebben elő­ször még csak ti) annakidején nekiindultunk. Úsztam a boldogságban és a büszkeségben, amikor ő az emberek, a munkások és a parasztok közé küldte az embereket, hogy tudományosan, objektive megfigyeljék őket, mert mindezt sokkal inkább félve és az újdonság ízével »merte« elmon­dani, mint ahogy mi már évekkel ezelőtt csináltuk. Most arra kért meg (persze elmeséltem neki a mi »Arbeitsgemeinschaft«-unkat), hogy az elő­adásommal példát állítsak a hallgatóságnak. Ő most, ahogy mondta a német elvrendszerességet akarja lerombolni." 20 Nem tudjuk, megtartotta-e előadását Thurnwald szemináriumában, s ha igen (ami valószínű), miről s hogyan beszélt. Az azonban bizonyos : Thurnwalddal határozottan jó emberi és szakmai viszonyt sikerült rövid idő alatt kialakítania, s az előtte, mármint Thurnwald előtt való bizonyí­tási vágy az egyik döntő motívum lett abban, hogy elvállalta az Institute of Sociology magyarországi tanulmányútjának — nehéz és fáradságos — megszervezését. Úgy látszik, Thurnwaldnak a gyakorlatban akarta meg­mutatni, hogyan dolgoztak a szegediek, milyen munkának volt ő is részese. 4. A tanulmányút előkészítése Az angol szociológusok magyarországi tanulmányútjára utaló első, ekkor még szükségképpen bizonytalan adatok — eddigi tudásunk sze­rint — 1937 júniusából valók. Gáspár Zoltán, a Művészeti Kollégium ügyvivő titkára ugyanis ekkor, egészen pontosan 1937. június 7-én szá­molt be Thurnwaldnak az Institute of Sociology tervezett magyarországi útjáról, s ekkor hívta meg a német professzort a tervezett falutanulmá­nyozásra : Szeged, 1937. június [7]. Prof. dr. Richard Thurnwald úrnak Berlin Tisztelt Professzor Úr! A Szegedi Népkutató Kollégium [valójában : a Szegedi Fiatalok Művé­szeti Kollégiuma — L. A.] nevében tisztelettel meghívom a Professzor

Next

/
Oldalképek
Tartalom