Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Miklós Péter: A csehszlovák-magyar lakosságcsere Csanád vármegyei történetéhez

esetleges visszalépők regisztrálását, valamint a CSÁB-ba! való kapcsolattar­tást is. 8 1946 júniusában a csehszlovák hatóságok megkezdték a reszlovakizá­ciót, „visszaszlovákosítási kampányt". A csehszlovákiai magyarokat válasz­tás elé állították: vagy szlováknak vallják magukat és visszakapják állam­polgárságukat, vagy cl kell hagyni hazájukat és kiutasítják őket az ország­ból. Ennek eredményeként kb. 400 000 - többnyire szlovákul nem is értő ­magyar vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Néhány járásban azonban (pl. komáromi, párkányi) a reszlovakizációs kampány nem érte el a várt hatást. Erről a vidékről magyarok tízezreit telepítették erőszakkal Csehor­szágba, elsősorban a korábban németek lakta térségekbe - ezzel próbálva megbontani magyar kisebbség területeinek zárt tömbjellegét. 1 A lakosságcsere 1947 áprilisában kezdődött meg. 1948-ra 70 273 szlo­vák hagyta el önként Magyarországot, illetve 68 407 magyar telepítettek ki Csehszlovákiából." Ténylegesen azonban jóval többen érkeztek Magyaror­szágra, hiszen kb. 30 000 embert azért telepítettek ki, mert 1938. november 2. után költözött a Felvidékre, további 6000 fő pedig önként hagyta el Cseh­szlovákiát. 12 A kitelepítések 1949-ben értek véget. A lakosságcsere Csanád vármegyei eseményei 1947-ben Páll Endre Csanád vármegyei alispán 1947. április 30-án számolt be a megyei közigazgatási bizottságnak 1947 áprilisának fontosabb helyi esemé­nyeiről. Ebben olvashatunk a lakosságcseréről is. „Április hóban megkezdődött az áttelepülésre jelentkezett szlovák lakos­ság kitelepítése. Egyelőre Pitvaros községből indult meg a kitelepítés. A kitelepítés sima és zavartalan lebonyolítása érdekében főispán úrral magam is többször megjelentem Pitvaroson és ellenőriztem, hogy minden a legna­gyobb rendben és zavar nélkül folyjék le. * Kugler József: Lakosságcsere a Délkeléi-Alföldön. Budapest, 2000. 47-112. 11 Gulyás László: A csehszlovák-magyar lakosságcsere rövid története. Kapu, 1993. 10-11-12. sz. 54-57. 1(1 Lásd bővebben: Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Pozsony, 1993. 20-119.; Vadkerty Katalin: A deportálások. A szlovákiai magyarok kényszerközmunkája 1945-1948 között. Pozsony, 1998. 30-95.; Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere. Pozsony, 1999. 28-133. " Janics Kálmán: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után. 1945-1948. München, 1979. 225-277.; Vigh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája. 1945-1948. Budapest, 1998.63-109. 12 Vö. Vadkerty Katalin: A csehszlovák-magyar lakosságcsere hivatalos szlovák értékelése. Regio, 1993 3. sz. 119-139.

Next

/
Oldalképek
Tartalom