Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)
NÉPRAJZTUDOMÁNY - Szűcs Judit: „Nyitástól takarásig...” Csongrádi szőlők, gyümölcsösök – a téma feldolgozásának előmunkálataiból
sőfokú ipariskola malomipari s/.akán szerezte meg. Hazatérve a nevezett malomban, annak munkarendje szerint 12 órát dolgozott. így továbbra sein foglalkozott a családi szőlővel. Csak gyümölcs és szőlő szedésében segített. A háború után a nyugati frontról érkezeit haza 1946-ban. Ekkor, ahogy ő fogalmazott, „horthysta klerikálisnak" minősítették, nem vették vissza a malomba dolgozni. Adatközlőm miután szakmájában nem dolgozhatott, ekkor, 32-33 évesen kezdte a családi szőlőt művelni. 1946-1951 között ebből élt. A régi munkahelyét jelentő malom- 395 l-ben kezdett három műszakban dolgozni. Szükség lett rá, újból molnármesterként alkalmazták. Közben folytatta a tanulást is. 1955-ben aranykalászos gazdatanfolyam szőlő-gyümölcs tagozatán végzett. 1962-ben képesített könyvelő lett. 1964-ben a malomból átment a helyi háziipari szövetkezetbe, ahol 10 évig, nyugdíjba meneteléig dolgozott. A háziipari szövetkezet alkalmazottjaként életéi a szőlő művelése határozta meg. Szülei szőleje szövetkezeti tulajdonba került. O 1958-ban a Tombácz úton vett magának szőlőt. Ide magas művelésű kadart telepített. (Szerinte a barátjával együtt ők telepítettek először Csongrádon ilyen müvelésre kadart.) A borszőlő mellett csemegeszőlőt és gyümölcsfákat is ültetett, ahogy ez Csongrádon szokás volt és maradt is. Az 1970-es években elterjedt Kék Frankos, Zweigelt fajtákat, majd Irsai Olivért is telepített. Napjainkban a kecskeméti nemesítő egyik munkatársával, Kurucz Andrással kialakult kapcsolat révén 42 szőlőfajtája terem. Hárman, adatközlöm, Busa József, Dávid Balázs és Révész Ferenc kezdtek nemes őszibarackfákat ültetni a város határában. Addig, ahogy adatközlőm mondta, csak magról kelt vadbarackfák teremtek Csongrádon. Ez volt a parasztbarack. Dávid Balázs, aki „nem volt állásban", 12 holdas őszibarackost „állított be" a Mária útnál. Ez volt abban az időben a legnagyobb őszibarackos. (Szőleje külön volt.) Szatymazra Kaminszky tanár úrhoz mentek ennek a gyümölcsnek a termesztésével ismerkedni. Tanár úrtól hoztak szemző ágat. Augusztusban szemeztek alvóra. A beszemezett ág következő év tavaszára fakadt ki. Busa József a magról kelt alanyokat a szőlők közé, a szőlő sorába ültette, ezeket a fiatal fákal szemezte be. (így, a szőlők sorába ültetett gyümölcsfák mellett lehet(tett) ősszel lovas ekével úgy takarni a szőlőt, hogy a ló ki ne tapossa.) Busa József szőlejét, gyümölcsfáit napjainkban 94 évesen, nyugdíjba menetele után 34 évvel is maga gondozza, a munkálatokat irányítja. A Kertbarát Kör tiszteletbeli elnöke, köztiszteletnek örvend a szőlősgazdák között. A Papp családban a történelmi háttértől, életkortól, foglalkozástól függően és nemenként többféle példa van a szőlőbeli munkákban részvételre. Papp József anyai nagyszülei Bodor István és Túri Mária (1882-1959) vol-