Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Vincze Klára: A vőfély szerepének változása Csongrádon a 19-20. században

VINCZE KLÁRA A vőfély szerepének változása Csongrádon a 19-20. században Csongrád városa nem szorul bemutatatásra a Tisztelt Jelenlevők kedvéért: Szegedtől 55 km-re északra található, a Tisza és Körös folyók találkozásánál, lakosainak 85%-a róm. kai. vallású. A földrajzi közelség, a Dél-Alföld lakóinak közös kulturális-történelmi gyökere és a katolikus népesség többsége miatt Csongrád népszokásai igen sok hasonlóságot mutatnak a szegediekkel. A népszokásokat a néprajztudomány-klasszikusan-3 felé osztja: 1. Jeles napokhoz, az év naptári ünnepeihez kapcsolódó szokások: karácsony, húsvét, pünkösd, stb. 2. Az emberélet fordulói: születés, keresztelő, házasság, halál, stb. 3. Gazdasági élet szokásai, munkaszokások: szüret, disznótor, aratás, kukoricafosztó stb. Jómagam majd tíz évig a jeles napok és ünnepi szokások kutatásával foglalkoztam, tanítói és óvónői munkaköröm ellátása mellett és után. A néphagyományok megismertetését játékos formában, a népköltészeti alkotások előnyben részesítésével, kézművességgel próbáltam a gyerekekkel megszerettetni. Néprajzi gyüjtőutakon vettem részt a legdélebbi vajdasági magyar nyelvterületen: Versecen, a Bácskatopolya melletti Kishegyesen, a környéken pedig Csongrádon, Szegváron és az azt övező tanyavilágban. A házasság, a lakodalom az emberi élet legjelentősebb, legszebb eseménye volt a múltban-ma is az, bármennyire is lebecsülik néhányan a jelentőségét. A házasság azért emelkedik ki ez emberi életút szokásainak szakaszából, mert a nő és a férfi élete legszebb korában nem csak aktív közreműködőként, de főszereplőként és ünnepeltként van jelen e közösségi alkalmon, míg az emberi életút elején és végén, vagyis világrajövetelkor és halálkor csak paszszív elszenvedőként vagyunk jelen, mások cselekszenek velünk. A lakodalomnak megvoltak a maga szokáscselekményei, melyek az idők folyamán változtak, egyszerűsödtek, de mindenképpen hagyományozódtak generációról-generációra. Mire jók ezek a szokáscsclekmények, vagy Arnold van Gennep szerint „átmeneti rítusok?" Ezek könnyítik meg az ember életében bekövetkező változások átélését. A szokás híd, mely átível az életút kritikus szakaszának mélysége felett, komp, amely az egyik partról sértetlenül átjuttat a másik partra. Gondolkodjunk el rajta, hogy nekünk, mint a mai kor túl önálló emberének nem lenne-e lelkileg könnyebb és gazdagabb az életünk, ha a népszokások segítő erőként tovább élnének? Örül-