Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Klamár Zoltán: Jelek a térben. A Magyarkanizsán élő etnikumok térkijelölő gyakorlata a 18-20. században

A szobrok mellett számos keresztet is állítottak a városlakók, elsősorban a településre vezető utak mentén, majd a 20. század első felében már a város fontosabb utcáinak kereszteződésében, illetve a főterekre is jutott a kisem­lékekből. A város délnyugati bejáratánál, a Zentai út és a vasút között a szántók peremén áll a „kik köröszt" 20 , melyet napjainkban is rendszeresen kékre festenek. Dedikációja: „KERESZTRE / FESZÍTETT / JÉZUS / KÖNYÖ­RÜLJ / RAJTUNK. " A kereszt lábazatához műanyag flakont erősítettek, amiben állandóan van virág. Zenta felöl a város központja felé haladva a Járványkórház mellet áll a Borsos család által emeltetett kereszt: „ISTEN DICSŐSÉGÉRE / EMEL­TETTÉK/BORSOS ANDRÁS/ÉS NEJE/SZABADOS ERZSÉBET/1903. " A keresztet kovácsoltvas kerítéssel vették körbe, lábazatához és kerítésére rendszeresen helyeznek virágot. A Csákó-kereszt az egykori Újvárosi főutca térré szélesedő sarkán áll. Az egyetlen kereszt a városban melyen az állíttató ragadványneve olvasha­tó: „ISTEN DICSŐSÉGÉRE / EMELTETTÉK / SZABÓ JÁNOS / CSÁKÓ / ÉS NEJE / PÓSA ROZÁLIA / 1903. / LÖWY M. / SZABADKA. " Míves kovácsoltvas kerítése mögé flakonokban virágot helyeznek a kereszt gondo­zói. A Szent Pál katolikus templom kertjében áll a Szécsi család által állítta­tott kereszt: „DICSÉRTESSÉK / A JÉZUS KRISZTUS / OVARY SENTA / ISTEN / DICSŐSÉGÉRE / EMELTETTE / SZÉCSI GYULA / NEJE / BATA ÁGOTA /ÉS LEÁNYUK/VIKTÓRIA / 1940" 2 ' A volt Zrínyi utca sarkán a vegyesbolt és Nagy Mátyás egykori vendéglője 22 közelében áll a Losoncz­kereszt: „ISTEN DICSŐSÉGERE / EMELTETTÉK /LOSONCZ ANDRÁS / ÉS NEJE / DOBÓ JULIANNA / 1912 JUNIUS 28. / AURER SÁNDOR / ÁRVÍZ U 35. " Hátoldalán: „ TÁVOL LEGYEN MÁSBAN/ DICSEKEDNEM, MINT/A MI URUNK JÉZUS / KRISZTUS KERESZTJÉBEN / GAL. 6. 14. " Az 1990-es évek közepén javították lábazatát és kovácsoltvas kerítését. A városból kivezető, egykori Szegedi út Falu városrészen átvezető sza­kasza mellett, a régi szatócsbolt közelében áll a Koncz család által állíttatott 2(1 Bartha Elek a keresztek állításával kapcsolatban megállapítja: „...Ű leendő kereszt helyét is a tér valamely már meglévő csomópontján jelölik ki: a templom mellett, a temetőben, a kereszt­útnál, stb. Az objektunwk további életében azonban az állíttatás motívumai háltérbe szorulnak, s a felszenteléstől fogva a kereszt önmagában is teljes értékűvé válik. " Bartha Elek, 1990. 220. 21 A Szent Pál templom krónikás könyvében az alábbiak olvashatók: ,A templom elé ez év májusában állította Szécsi Gyula és neje Buta Ágota a kőkeresztet, amelynek ünnepélyes meg­áldása pünkösd másnapján volt. " 22 A híres vendéglőben működött az Ipartestület Segélyszövetkezete, ami még fontosabbá és forgalmasabbá tette a teret. Tolnai Ottó, 1982. sz.n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom