Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Markos Gyöngyi: Makó temetkezési szokásaiból 2. A haláltól a torig

során előfordult, hogy valaki nem az éppen összeillő szófordulatokat használta, s ezzel nem a kellő hatást érte el. Ilyen eset, szinte komikumként maradt fent Makón is: a sirató asszony a férj és a tehén halálát együtt emlegette: 'Azuram möghalt, aroza megdöglött '. Temetési szertartás A temetést a világi, egyházi, egészségügyi előírásoknak megfelelően, általában a halál beállta utáni harmadik, néha második napon tartották, szinte minden esetben délután. A temetésen a családtagokon kívül részt vett a tágabb rokonság, barátok, jó ismerősök. Katolikusoknál a Rózsafüzér Társulat tagjai, valamint a különböző körök, egyletek képviselői. Ha sokan jelentek meg, szépen prédikáltak, búcsúztattak, azt szép temetésnek tartották. Az idősebbek szinte kötelezőnek érezték az ismerősök, szomszédok temetésén részt venni. A legidősebbek gyakran értetlenül nézik a mai rohanó világot, amelyben a búcsúvétel sem halad a régi szertartás és tisztelet szerint. A temetést általánosan harangozással jelezték, amit külön meg kellett fizetni. A szertartás az udvaron volt, ahova, amennyiben igény volt rá, a papnak és a kántornak kivittek egy asztalt és két széket. Reformátusok köréből származó adat szerint az udvaron fekete sátort állítottak föl.

1 A koporsót a ravatalon szögezték le. Régen szokás volt, hogy aki még egyszer látni akarta a ravatalon a halottat, a temetés előtt bement, megnézte. Katolikusok megszentelték a ravatalt, letérdeltek, imádkoztak, utána mentek a gyülekező gyászolókhoz. Szintén katolikus szokás volt, hogy a temetésre érkező pap előbb megszentelte a ravatalt, utána vitték ki a leszögezett koporsót az udvarra. A koporsót a temetkezési vállalkozó/vállalat által hozott állványra, a „Szent-Mihály lovára" helyezték. A koporsót az országos szokásnak megfelelően lábbal menetirány szerint vitték ki. Makón már nem élt az emlékezetben az a magyarázat, amely szerint a halott így nem lesz hazajáró. Halványan él az emlékezetben a Szent-Mihály lova elnevezés, amely eszközzel régen a koporsót vitték a sírig. Nevét annak nyomán nyerte, hogy Szent Mihály az egyház tanítása szerint az utolsó ítélet angyala, a jó halál oltalmazója. 5 Az elnevezést ma a koporsót tartó fa állványra használják. Amikor a halottat kivitték a szobából, egy ismerős szomszéd azonnal kinyitotta az ablakokat. A szokáscselekvés magyarázata nem ismert. A gyászolók a koporsót körülállták. A legközelebbi hozzátartozók helye közvetlenül a koporsó mellett volt. Ha nagy volt a család, mindkét oldalon a 14 Tóth Ferenc, 1982. 91-92. 15 Gelencsér József, 1991.485.