Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Tóth Antal – Törőcsik István. Hagyományok és közművelődés – az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 2006. évi néprajzi programja

A múzeumpedagógiai program szerkezete évről évre változott, figye­lembe véve a korábbi tapasztalatokat, az igényeket, illetve a személyi és tárgyi feltételek alakulását. A 2006. évi programban a Nomád Parkhoz kapcsolódóan három peda­gógiai és egy kézműves foglalkozás, a szabadtéri néprajzi gyűjteményhez kapcsolódóan pedig hét pedagógiai és hét kézműves foglalkozás került meghirdetésre. A Nomád népek életéről szóló három foglalkozás a kialakítás alatt álló Nomád Park területén mutatja be a nomád életmódot és a hozzá kapcsolódó építményeket, a honfoglaló magyarok fegyverzetét és harcmodorát, illetve a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékát. A néprajzi foglalkozásaink egykor hétköznapi, mára különlegessé vált ismereteket, tárgyakat mutatnak be, elsősorban az általános iskolás korosz­tály számára. A Furfang Téka a népi leleményességet, és a segítségével alkotott szó­rakoztató és használati tárgyakat mutatja be, a légyfogótól az ördöglakatig. A Kukorica Jancsi a kukoricáról, mint haszonnövényről szóló, gazdagon szemléltetett foglalkozás, itt megismerkedhetnek a résztvevők a növényhez kötődő népi tudással, a feldolgozás eszközeivel, és a felhasználás módjaival is. Az őrlési módokkal ismertet meg a Mindentjáró malmocskák, megtekint­ve az emlékpark szabadtéri néprajzi gyűjteményében látható őrlőszerkeze­teket és működésüket. Az Icce, rőf pint... című foglalkozás az SI mérték­egység-rendszer bevezetését megelőző évszázadok terület-, hossz-, űr-, és súlymértékcit mutatja be, és szerepel még a kínálatban egy népi hangszere­ket és egy az egykori tanyai életet bemutató foglalkozás. Mindezek mellett a diákok részt vehetnek egy tanórán, a szabadtéri nép­rajzi gyűjtemény tanyai iskolájában, amely a két világháború közötti időket idézi, Volt egyszer egy oskola... címen. Kézműves foglalkozások közül agyagozást, bőrművességet, csuhéfonást, fafaragást, gyékényezést, kosárfonást, nádsípkészítést és nemezelést vá­laszthattak az érdeklődők. A 2006-ban meghirdetett program statisztikai adatait a következő táblá­zat tartalmazza, havi bontásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom