Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Gyöngyössy Orsolya: Knapek Dezső halotti búcsúztatóinak stíluselemzése

Lelke az égbe költözött, a romlandó test pedig lakója lesz a temetőnek. Knapek Dezső búcsúztatóiban is a föld, mint az örök gyász hona, a kínok földje jelenik meg, hol az élet csak folytonos vándorlás, míg a halál el nem vezet örökös otthonunkba, a mennyekbe. Az elhunyt gyakran áldását adja gyermekeire és unokáira, Jézus vagy a Szüzanya kegyelmébe ajánlva őket, ugyanakkor a dorgálás és a rokonság megrovó figyelmeztetése sem ritka. Idősek esetében új motívumként jelenik meg a keserű irónia, melyjel egy egész élet munkájának értelme kérdőjeleződik meg a halál perspektívájából: „Horvát István kedves komám kifizetett az élet, Adott egy kis deszkaházat s arra egy szemfödelet, A napsugár nem hat ide az öröm ismeretlen, Veled s Nyeste Katalinnal nagyon a jó Isten." A koporsó, mint a test háza a XIX. század halotti búcsúztatóiban gyakori képzettársítás. Az elhunyt földi maradványai betétetnek az „ősök falujába", a temetőbe, és a családi őstisztelet részeként élnek tovább az emlékezetben és kegyeleti szokásokban. A búcsúztató, mint az „utolsó szó" jogának transzcendentális megvalósulása is az elhunyt emlékének ápolására, lelki üdvéért való imára szólít fel. A halotti búcsúztatókba a család esetenként könyörgését is belefoglalta egy-egy beteg rokon egészségéért, a katonák ép hazaérkezéséért, mindig kiderül, van-e rokkant, elmebeteg vagy nyomorék a famíliában. Végezetül elmondhatom, hogy az eredetiség igényének és a költői öntudatnak kevés nyomát lelni Knapek Dezső búcsúztatóiban. Számos XIX. és XX. századi, kántorok által kiadott gyászénekes könyv és népies búcsúztató áttanulmányozása során egyértelművé vált, hogy mely könyvek lehettek Knapek Dezső tulajdonában, honnan másolt ki nem csak exordiumokat, hanem végződéseket és egyes köztes strófákat is. A 93 típusból 30-nak sikerült kideríteni az eredetét. Példaként említve: Lajtha László „Sopron megyei virrasztóénekek" című gyűjtőmunkájában akadtam egy Knapek Dezsőnél is alkalmazott bevezető strófára. Lajtha munkája a kántor halála után jelent meg 1956-ban, így az összevetések közt nincs genetikus kapcsolat, de mindenképpen bizonyító erejű. Valószínűleg egy olyan korábbi forrásból merített a kántor, mely a jelen pillanatban nem állt rendelkezésemre. Az énekek közti különbségeket dőlt betűvel jelölöm.