Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Katkóné Bagi Éva: Múzeumi viseletekről a divat tükrében I. (Ingváll és bugyogó)

gyűjteményünkben található néhány száras bugyogó is valami tiszavirág életű divathullám következményeként maradhatott ránk, amit „fiatalságbolondság" emlékeként, szekrényeik mélyén őrizgethettek egykori tulajdonosai. A 8. képen látható bugyogó finom vászonból készült, ülepe nyitott, derekán szabott övpántba van fogva a beráncolt bőség, mely a felsőruha tartását segítette elő. Dereka hátul pertlivel van megkötve, lábszára térdig érő, szélein lyukcakkos fodorral és a combján függőleges csipkesor és zejmedli díszítéssel. A következő bugyogó anyaga és szabása ugyanaz, mint az előzőnek, csupán térd-fodrának díszítése szerényebb (9. kép). A 10. képen látható tárgy szabásmódja és anyaga az előbbiekkel megegyező, lábszárának végét batiszt hímzett szalag és piésorok díszítik. Ali. képen változott a szabásmód, ülepe még mindig nyitott, de lábszárbőségét nem szűkítik mandzsettába. Lábszára végét rózsaszínű cakkozás és finom hímzés zárja, amit láthatóan már nem a külvilág számára készítettek. Dereka szűkített, övpántba van fogva, két oldalt gombbal záródik. A 12. kép anyaga flanel, szabása eredetileg nyitott ülepü volt, de a használat során összevarrták, két oldalt gombos, térd fölött érő bő szárának szélén egyszerű cakkozás látható. A 13. képen rózsaszínű pöttyös flanelből készült bugyogót láthatunk, mely már nem esztétikai célokat szolgált, hanem a hideg ellen védte viselőjét. Ezzel a darabbal tetten értünk egy korszakváltást. Az eddig minden praktikumot nélkülöző ruhadarabnak felismerték egészségmegőrző szerepét. Az eredetileg nyitott ülepű hosszú szárú bugyogót átalakították és megszületett a bugyi. A fent bemutatott szabásmódok változásának következtében jutunk el a jól ismert habselyem bugyiig, mely kényelmes szabása és bőrbarát anyaga miatt az 1950-es évektől több évtizedig közkedvelt fehérnemű maradt (14. kép). A többi alsóruha, mint a bugyikombiné (15. kép), a hálórékli (16. kép), a melltartó, a pizsama, a hálóing, a harisnyanadrág, a harisnyatartó (17. kép) már a 20. század találmánya, amely használata csak a század közepe táján vált általánossá. A férfi viselet ősidőktől fogva ingből (18. kép) és gatyából állt. A nadrág megjelenésétől fogva a gatya alsóruhaként funkcionált tovább és fokozatosan szűkebb és rövidebb lett (19. kép). Napjainkban a fehérnemű használata visszaszorulóban van. Talán a felsőruha naponkénti váltása és könnyű tisztán tartása teszi ezt lehetővé, ezért a fent ismertetett fehérnemű nagy része születésének és eltűnésének időpontja is a 20. századra tehető.