Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Katkóné Bagi Éva: Múzeumi viseletekről a divat tükrében I. (Ingváll és bugyogó)

és minimális kiterjedését. A 20. sz. közelében csupán két-három évtizedig, napjainkban pedig alig egy évtized alatt is teljesen ki kell cserélnünk ruhatárunkat, ha nem akarunk divatjamúlt ruhákban járni. Dolgozatom témája kizárólag a Móra Ferenc Múzeum viseleti gyűjteményében megtalálható darabok vizsgálatára szorítkozik divattörténeti szempontból. A gyűjtemény egyes darabjait összehasonlítva próbálom megállapítani, hogy tetten lehet-e érni a divatvonalak változását és lehet-e divattörténeti korképet felállítani e kétségkívül leghitelesebb, tárgyi emlékanyag felhasználásával. A Móra Ferenc Múzeumban 1905-től kezdve gyűlnek a viseleti darabok, a történelem azon utolsó pillanatától, amikor a viselet még elárulta tulajdonosának társadalomban elfoglalt helyét. Napjainkra már szinte esélyünk sincs a gyűjteményt gyarapítani, hiszen a kivetkőzés óta több generáció követte egymást, ezért a viselettel foglalkozó szakemberek számára nem a gyűjtés, hanem a már meglévő anyag feldolgozása kerül előtérbe. Szükség is van erre, mielőtt még a ruhadarabok elnevezései is feledésbe merülnének. A jövőben szándékozom a viseleti gyűjteményt divattörténeti összefoglalóban elhelyezni. Célom a gyűjtemény részletes bemutatása képekkel és szabásrajzokkal gazdagítva, hogy a jövőben ne legyen gond elkészíteni a másolataikat, mivel a textilből készült műtárgyak kiállítása együtt jár azok fakulásával és általános romlásával, amit utánpótlás hiányában csak kivételes alkalmakra engedélyezhetünk. Munkánk által az utókornak könnyebb lesz eldönteni, mi a különbség a testhezálló és a ruhaderék, a pruszlik és a lajbi között, kacábáj-e a kacagány, van e különbség a kozsu és a ködmön között, hogyan alakult ki a bocskai, az atilla, a dolmányra öltik-e fel a mentét, vagy fordítva. A globalizálódó világ számára fontos feladat rögzíteni a viseletek egykori elnevezéseit a jelenleg használt szegényes szókincs (ruha, blúz, kabát, nadrág) bővítése érdekében. Vizuális formában láttatni a száras bugyogók, a bugyikombinék, az ingvállak, a hálóréklik gazdag, változatos, finom munkaigényes díszítéseit. A gyűjtemény nagyságára való tekintettel előadásomban csupán a fehérnemű bemutatására szorítkozom. A XIX. sz. folyamán már árutermelő volt a szegedi lakosság, ezért ruháit sem önmaga állította elő, hanem vásárolta, készíttette, a szakiparosok pedig alkalmazkodtak az igényeikhez. A fehérneműket különböző finomságú vásznakból, kendervászonból, lenvászonból, patyolatból, sifonból készítették. A szegedi az ünnepi viseletben a paraszt- és a polgári viselet elemeit használták tovább, de a köznapi- és alsóruházatuk tekintetében ragaszkodtak a praktikus, ősi vászon-nemű hordásához. A szóbeliségben megőrzött: fehérnép, fehércseléd, vászonnép, vászoncseléd, a vászonviselet hajdani kivételes jelentőségére utal.