Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - Sóskuti Kornél – Sz. Wilhelm Gábor: Bor és olaj a szarmatáknál? (Amphorák az alföldi Szarmata Barbaricumban)

valamilyen kétfülű edénytípusból származnak a töredékek, de peremre, illetve fenékre utaló darab nem volt a leletanyagban (1. kép). A feldolgozás utolsó fázisában azonban egy nagyobb peremtöredék is előkerült, mely közelebb vezetett az edénytípus meghatározásához. Ezt az egyetlen nagyobb peremtöredéket lehetett pontosabban meghatározni (2. kép 1), Zeest orosz régész boszporuszi amphorákat rendszerező tipológiai sorának a 90. típusával volt azonosítható, (ZEEST 1960, 117, XXXVI. Tábla, 90; HÁRSHEGYI 2004) (2. kép 2-3). A többi edényből származó darabokat perem-, fenék- illetve nagyobb fülcsonkos oldaltöredék hiányában pontos formához csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehet kötni. Az amphorákról röviden Az amphorák funkciója a tárolás és a szállítás. Szerves része volt az árúnak, de csak a tartalom volt a fontos. Készítésekor nem a küllem volt az elsőszámú szempont, hanem a tartósság és a megbízhatóság. Annyi ideig használták, míg a benne tárolt árút ki nem töltötték, ezután a funkciója megszűnt, nem vették igénybe tovább. A római időszakban főként olíva olaj, bor és halszósz szállítására szolgált, de sok más egyéb termény mozgatását is ilyen edények segítségével oldották meg (gabona, higany, stb.). Az amphora nem római találmány. Az előzményei egészen a Kr.e. 15. századig vezetnek vissza, amikor a Közel-Keleten, az ókori Kánaán területén kialakult egy speciális edénytípus, amely minden későbbi amphora közös ősének tekinthető. Innen terjedt el az egyiptomi, majd a föníciai területekre. A görögök a Kr. e. 7. században veszik át. Ekkorra teljesen általánossá válik a Mediterráneumban. Igazi virágzását a római időszakban, a Kr. e. 2. század végétől induló időszakban éri el. Ekkortól kezdve rohamosan megnövekszik a formai variációjuk, és a római foglalás nyomán egész Európa területén elterjed. Az amphorák a kora középkorban veszítik el domináns funkciójukat, mikor a nagyméretű fából készült szállítóedények veszik át a szerepüket (PEACOCK-WILLIAMS 1986, 20-30). Az amphora főbb küllemi jegyeinek meghatározása máig vitás kérdés a kutatók számára. Alapvető szempont a szűk nyak, hogy le lehessen „dugózni", azaz zárni az edényt. Szintén fontos kritérium a két, egymással szemben elhelyezkedő, általában függőleges állású fül. Az alj gyakran csúcsosodik, mintegy harmadik fülként, de gyakori a kerek alj, illetve néha a lapos fenékkiképzéssel is találkozni (PEACOCK-WILLIAMS 1986, 5). Igen gyakori az amphorákon a bélyeg, mellyel a gyártóhelyet és a tartalmat jelölték meg. A keleti provinciákban inkább a festet feliratot, az un. tituli picti-t alkalmazták e célra, melyet az égetés után vittek fel az edény felületére.