Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

NÉPRAJZ - N. Szabó Magdolna: Szórványtemetkezés Fenyőkúton

kus, egyértelmű és visszavonhatatlan jelölésével. Ritkán cserélnek itt a földek gazdát. A tulajdonosok családneve szerint tartják számon a tanyákat, határrészeket. Az idetelepült, s ma már itt élő családok természetesen magukkal hozták azt a szokás és rítuskészletet, amit az anyaközségben elődeik rájuk örökítettek, csupán a tájhoz, a környezethez, körülményekhez kellett igazítaniuk. Nem hozhatták viszont magukkal a saját közigazgatás és ebből eredően a közös temető hiányában a temetési szokások legfontosabb tisztségviselőit. így tehát nincs sírásó, temetőcsősz, saját orvos, vagy „halottbíró'" (halottkém). Halálesetkor az alapvető feladatokat, kötelezettségeket kölcsönösen, egymásnak segítve végzik el a családtagok, szomszédok, ismerősök. Az orvost Pálpatakáról, vagy Korondról kérik fel. A halott körüli teendőket a megszokott módon bonyolítják a családtagok. A háznál való ravatalozás egyértelműen adódik a helyzetből, központi ravatalozok hiányában ez még szinte egész Erdélyre jellemző. A sírgödör megásását hat-nyolc ember, főleg a szomszédságból verbuválódó alkalmi férficsoport végzi. Ez a segítő társulat látja el a két napos temetési szokássor folyamán felmerülő további férfi teendőket, kötelezettségeket is, mint pl. a halott kivivése háztól a sírig, a koporsó leeresztése, a sír hantolása. A Fenyőkúton adódó különös helyzetre, a hivatalos szervek, intézmények távolságára a közösség sajátos megoldásokkal válaszolt. A körülmény épp ellenkezőjét szülte: a halottak a lehető legközelebb kerültek az élőkhöz a „mindenki a magáéra temetkezik"

11 elv következetes érvényesülésével. De mi a helyzet az olyan kirívó esetekkel, ha valaki föld nélkül marad? Volt arra példa, hogy egy haragos testvérpár nem tudott megegyezni a birtokon, az ügy bíróságra került, s az egyik fél földjét a másik elperelte, az alperes minden javát télvíz idején elárverezték. A kisemmizett családot egy közelben lakó ismerős fogadta be. Építettek egy viskót az övéktől kissé távolabb. Amikor a szerencsétlenül járt házaspár meghalt, akkor a befogadó gazda engedte őket odatemetni a saját ősei mellé, igaz jeltelenül.

12 Megfigyelhető, hogy még a köztemetővel nem bíró közösségnek is vannak bizonyos szempontok szerint kirekesztett, a közösség által legalizált, elfogadott temetőhelyekből kizárt halottai. Itt főleg a „hívőknek" nevezett vallási szekták (Jehova tanúi, baptisták) tagjaival, - akik megtagadták eredeti keresztségüket járnak el ily módon. Több esetben csak a pajta mellé, kerítetlenül, sírjel és sírhant nélkül földelik el őket. Az '50-es évek elején egy fiatal gyakorló unitárius pap kezdeményezte, hogy legyen közös temetője a tanyáknak, ki is jelöltek egy kaszálót erre, de " P. G. közlése 12 T. J. közlése alapján