Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

Előszó 24. éve jelenik meg folyamatosan (1979 óta) a Múzeumi Kutatások Csongrád megyében c. tudományos eredményekről és a tudományos tevé­kenység folyamatáról szóló előadások kötete. Ez az írásos dokumentuma annak a tudományos szemlének amelyet rendszerint minden év utolsó ne­gyedében rendezünk meg a Móra Ferenc Múzeum Könyvtárában. A jelen kötet az elhangzott 44 előadásból 27 előadást ad közre. Ebből 2 előadás a korábbi évek ülésein hangzott el. A múzeum és megyei szervezete tudományos dolgozói többsége erkölcsi és munkahelyi kötelességének tartja az ebben való részvételt. Mégis előfor­dul, hogy nem a teljes munkatársi gárda szerepel a tartalomjegyzékben. Van ugyanis olyan előadás, amely bővebb terjedelmű és valamely szakágazat évkönyvében vagy országos szakfolyóiratban jelenik meg.(Lásd Zombori I., Tóth I. és Gaskó B., valamint Lengyel A. és Nagy I. előadásait.) Vannak viszont olyan szerzők, akik a korábbi kötet zárásáig nem tudták leadni tanulmányukat. így azok csak a későbbi évek kötetében látnak nap­világot. (Lásd Langó-Türk 2002-es beszámolóját, vagy Fogas Ottó munká­ját). A tanulmányok mellékletei általában fekete-fehér minőségben jelennek meg. Törekvésünk, hogy apró lépések taktikájával a mellékletek a kor szín­vonalához méltóan színes minőségben jelenhessenek meg. A kötet méretei megfelelőek, tehát abban változás nem várható. Remélhetőleg a publikáció értékét az is növeli majd, hogy minden szer­ző több alaklommal is ellenőrizte, javította a már leadott dolgozatát s így a hibák minimálisak ezekben. A szerkesztő

Next

/
Oldalképek
Tartalom