Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

NÉPRAJZ - Bárkányi Ildikó: Házivarrók Apátfalván

S. Julianna, sz. 1933. Édesapjának három köblös földje volt, s heten voltak testvérek a családban. Mikor iskolába járt, minden nap Mucsi Károlyné varró Templom utca sarkán álló háza előtt vitt az útja. Mikor az ablakban meglátta a „tanulót felveszek" táblát, az érdeklődés és a későbbi megélhetés reménye egyaránt vezette elhatározásában, hogy jelentkezzen tanulónak. Mucsi Károlyné fel is vette, három évig volt tanuló nála. Mucsiné a lánytestvérével lakott együtt, aki vénlány volt. A ház egyik hosszú helyiségében rendezték be a műhelyet, de a testvére ott is főzött. Egy hosszú, széles asztal mellett varrtak a tanulók, és azon is étkeztek. Az ablaknál állt a varrógép. Három tanulólány is dolgozott itt egyszerre, kézzel tisztázták a varrást, felszegték a ruha alját, ujját. Géppel a tanulók csak ritkán varrtak, szabni pedig csak a tanulóidő végén tanította meg őket a mester. (Szülei két mázsa morzsolt kukoricát fizettek ezért.) Szabáskor a nagy asztalra egy bádoglapot helyeztek, arra fektették az anyagot. Papírmintáról szabtak, de divatlapot csak 60-as évektől tartottak (az „Ez a divat" címűt). Mucsinénál férfi inget, gatyát, kötényt, ruhát, sőt pólyahuzatot is varrtak, amit azután a kuncsaftok kihímeztettek. (Két aszszony vállalta ezt a faluban: Dinnyés Andrásné és Beke Istvánné). Mikor felszabadult, vizsgát tett, majd kontárként dolgozott az ötvenes évek elején. (Először a fiútestvéreinek varrt inget, nadrágot.) Ekkor valószínűleg feljelentették, mert egy házkutatás után - melynek során a házuk egyetlen szobájának sublótjából előkerültek a félig kész darabok és méreteket tartalmazó két teleírt füzet - háromezer forint büntetést róttak ki rá a „fináncok", amit évekig törlesztett. Ezt követően a helyi ktsz-ben is dolgozott, majd kiváltotta az iparengedélyt, önállósította magát. (A ktsz számára az egykori, zsidó származású gabonakereskedő és cséplőgép tulajdonos államosított háza adott helyet. Cipészek, szíjgyártók, varrók dolgoztak itt. Ma művelődési ház.). A hatvanas évek elején a hat részből szabott, rakott és a plisszírozott szoknya volt divatos. (Utóbbit csak részben készítették helyben: az anyagot tanulók előbb felszegték, majd elvitték Makóra plisszírozni, s csak azután varrták össze az oldalát). Később a fiatalok már csak az egybeszabott, karcsúsított ruhákat kérték, a hetvenes években pedig az ingruhát. A hetvenes évek végétől már Németországból is hoztak áruházi katalógusokat divatlap gyanánt, de neki már nem volt rá szüksége, mert a nyolcvanas évek elején felhagyott a varrással. Azóta legfeljebb a család, esetleg egy-két jó ismerős, régi kuncsaft számára hasznosítja tudását, főként a régi ruhák átalakításával. Legutóbb a középiskolás lányunokájának varrt új ruhát, a régóta szekrényben őrzött, 20-25 év után ismét divatba jött anyagokból. Ma már nagyon drága a ruha, kár lenne a jó anyagot felhasználatlanul hagyni vélte.