Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

RÉGÉSZET - Sipos József: Kelta oppidum erődítményrendszere a Gellérthegyen

műhelyeit, a vallási élet színtereit. A politikai, gazdasági és kultuszélet központjaként működő, belső szerkezetében funkcionálisan elrendeződő, erődfalakkal bekerített település a legkorábbi város Budapest területén." Majd így folytatja: „Az északi oldalon a lejtő peremén és a rézsűben húzódó sánc több szakasza került feltárásra. A kutatások eredményeként megállapítható, hogy a »murus Gallicus« egyszerűbb változata kerítette be az oppidumot. Az erődvonal teljes feltárására még nem volt lehetőségünk, s valószínűleg egyes szakaszai meg is semmisültek az újkori településrendezések következtében, ám a terepalakulatok, régészeti lelőhelyek ismeretében az egykori oppidum területe mintegy 15 hektárnyira becsülhető." (2) E tanulmányához Pető Mária mellékeli az oppidum alaprajzát. Ezen jól láthatjuk a citadellát, a Gellért hegy magassági szintjeit, az észak-keleti oldalán lévő őskori teraszokat, az északi sáncot és annak 1981-1983-as feltárásait, az erődítmény feltételezett déli vonalát, és a hegy déli lejtőjén 1984-1985-ben elvégzett ásatások helyszíneit, (lásd: 1. sz. mellékletet) Pető Mária a Gellérthegy történetét feldolgozó szép könyvében - amely 1997-ben jelent meg - már azt írja, hogy az evariszkusok „szállásterületének egyik legkedvezőbb pontján létesített magaslati telepük megfelelt az oppidumépítés minden feltételének. Minthogy a magyar régészeti kutatás már régóta feltételezte, hogy a Gellérthegyen védöművekkel körülzárt erődjük volt, a Budapesti Történeti Múzeum 1981 óta ennek igazolására ásatásokat indított a lelőhelyen. A munka megkezdésekor a magyarországi földvárak szakértője, Nóvák Gyula segítségével sikerült megtalálni azt a meredek lejtő szélén álló gerincvonalat, mely az egykori, de azóta alaposan lepusztult földsánc maradványait rejti." (3) Az Elet és Tudomány 1999. január l.-i számában, Szabó Miklós: Keleti kelta kulturális örökség című írásában az utóbbi időben fellendült „oppidum-korszak" kutatások alapján elismeri: „Ma már tarthatatlanná vált az a felfogás, miszerint az erődített magaslati települések a kelti kelták defenzívába vonulása miatt, s Kr. e. II. század végénél nem korábban, vagyis a kimber vándorlás után alakultak ki. Velem-Szentviden (Dunántúlon) a Kr. e. III. század elejétől, Gomolaván a Kr. e. II. század elejétől folyamatos településsel kell számolni." Szabó Miklós azt is megjegyezte, hogy a francia- magyar oppidumprogram jóvoltából egyre többet tudunk ezeknek a településeknek a szerkezetéről, erődítési rendszeréről. „Különösen a gellérthegyi everiscus település erődítményeinek feltárása számit látványos eredménynek" - írta 1999 elején. Ennek bizonyítására, cikkéhez mellékelt egy XIX. századi metszetet, amelyen - mint írta és bekeretezte - „még látszik az egykori kelta fal nyoma." (4) Mindezek után az olvasó felteheti a kérdést: Mi itt a probléma? Szerintem az, hogy sem Nóvák Gyula földvárszakértő, sem a Gellért hegyen eddig