Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

RÉGÉSZET - Bede Á. - Szarka J.: Egy középkori határjárás nyomában

régi határjeleknek és -domboknak. A legtöbb helyen egyszerűen elhordták vagy eldúrták, szétterítették őket. A megmaradt határdombok főleg régi dűlőutak mentén, nagyobb halmok tetején vagy szikes legelőkön maradhattak meg. De a határjelek pusztítása még ma is zajlik, és bármilyen tájátalakító tevékenység veszélyforrás lehet. Helyzetüknél fogva a határjelző dombok növényzete is különleges, és — a kunhalmokhoz hasonlóan — történeti, tájképi vonatkozásaikon túl jelentős botanikai értékeket is képviselnek. Az alföldi löszfalnövényzet- és löszgyeptársulások ugyanis csak az egészen érintetlen kis élőhelyszigeteken maradtak fenn. Jellegzetes fajok a közönséges borkóró (Thalictrum minus subsp. minus), olasz gyújtoványfű (Linaria biebersteinii subsp. strictissima), sáfrányos imola (Centaurea solstitialis), töviskés imola (Centaurea spinulosa), nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale), taréj os búzafű (Agropyron pectiniforme — mely az eddig előkerült 60 határjelző domb egynegyedénél megtalálható) stb. Ezek a növényfajok és társulások nemcsak a botanikusoknak és természetvédőknek lehetnek érdekesek, hanem a régészeknek és a történészeknek is. Ugyanis a löszgyepekből következtetni lehet egy terület vagy objektum érintetlenségére és régiségére. Mivel a halmokat, földvárakat, sáncokat, árkokat és határjelző dombokat sok esetben borítják ezek a növénytársulások, a löszfalnövényzetet, löszgyepeket a régészeti-történeti objektumok egyfajta indikátoraiként is felfoghatjuk.

19 Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy oklevelünk értékes információkat őrzött meg az egykori táj és határ képéről. Felvázolja a terület Mohács előtti arculatát (rét, utak, halmok), hasznosítását (osztatlan legelő, szántóföldek), utal a növényzetre (rekettyés, füves út, körtebozót), valamint adatokat közöl a határjárás jogi hátteréről és körülményeiről is. Az oklevél továbbá személy- (Martinus Porkoláb de Magoch, Albertus Layos de Echer, Franciscus Komlossy de Orroshaza stb.), földrajzi (Rekethyes, Kozoroshalom, Naghhalom) és településneveket (Echer, Maseghaz, Zenthlaczlo, Zenthmarthon) is megőrzött. Megemlítendő, hogy a Rekettyés, Koszorúshalom, Ecser, Szentlászló elnevezések még napjainkban is élnek. A feltehetőleg az Árpád-korban elpusztult Másegyház neve csak ebben az oklevélben szerepel, a határjárás alapján valószínűsíteni lehet valamikori fekvését. Számos hasonló leírás maradt fenn a középkorból és a kora újkorból, melyek komplex feldolgozása nem csak egy adott mikrorégió viszonyainak feltérképezését, hanem egy nagyobb tájegység, valamint az egykori környezet, kultúra és gazdálkodás teljesebb megismerését is adhatja. Itt mondunk köszönetet Csathó András Istvánnak a növénytani vonatkozású részekhez nyújtott segítségéért.