Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)
RÉGÉSZET - Bede Á. - Szarka J.: Egy középkori határjárás nyomában
napjainkban is élő helynév (Rekettyés-dűlő, Rekettyés-oldal; jelenleg Szenteshez és Fábiánsebestyénhez tartozik) (ZSÍROS 1990, 40-43), és pontosan ugyanazt a határrészt jelöli, melyet az 1523-as oklevél is rögzít. Ez egy jól körülhatárolható, aránylag kis kiterjedésű terület (kb. 5 km 2 ), amilyennek egy 1851-ben készült kéziratos térkép is ábrázolja: „Fábjány Sebestyéni pusztában I létező I REKETTYÉS LEGELŐ / TÉRKÉPE I az 1851 felosztás szerint" (3. kép). A terület (Rekettyés rét) eredetileg vizes élőhely, rét, minden évben elárasztott ártér volt, a Cserebökényi-puszták kiterjedt medencéjének legnyugatibb része, s ennek közepén helyezkedett el a Rekettyés-tó. Maga a tó a Cserebökényi-puszták 19-20. századi lecsapolása és csatornázása miatt mára eltűnt, de a 4. katonai felmérés 1926-ban készült 5365. számú szelvénye még feltünteti („Rekettyés tó"), s a modern szintvonalas térképek is kirajzolják valamikori partvonalát. A 'rekettye' kifejezés gyakran felbukkan a határjáró oklevelekben (MOKLSZ 803-804), itteni előfordulásában a rekettyefüzet (Salix cinerea) jelenti (TESZ III. 371). Ez a cserjefajunk hasonló vizes élőhelyeken ma is elterjedt, kisebb csoportokban terem a vizek melletti területeken és nedves réteken. Az oklevél a határjelek jellegéről, milyenségéről külön nem szól, de tudjuk, hogy az alföldi, sík területeken a legjellemzőbb határjelölési mód a hantozás lehetett, ahogy ezt Külső-Szolnok vármegye szolgabíráinak 1501. február 25-én kelt oklevele is megörökíti (Dl. 56317; BENEDEK 1993, 237; TAKÁCS 1987, 77). 7 Ez azt jelenti, hogy bizonyos távolságra egymástól kisebb dombokat hánytak a határ nyomvonalán. Oklevelünk említ még különleges határjeleket („specialem metam"), ez talán faragott kővel is ellátott dombot, esetleg nagyobb méretű határdombot jelent. A még meglévő határjelző dombokat és köveket mi is megtaláltuk, részletes ismertetésükre lentebb, a határjárás tárgyalása után kerül sor (4. és 5. kép). Az első határponttól kelet felé indultak el, és az útvonal mentén folyamatosan határjeleket állítottak. Az „első határjel" legvalószínűbb helyét a mai határvonal legészakibb, derékszögű törési pontjával azonosítjuk (1. kép). Ugyanis Ecser felől ma is ezt a határpontot lehet elérni leghamarabb, és a határjárás útvonalát követve innen juthatunk el sorban a többi határdombhoz is. Györffy György vetette fel, hogy a középkorban az égtájak használatát az adott időszak, évszak csillagászati viszonyaihoz igazították, nem használtak rögzített égtáj irányokat. Ennek megfelelően mindig az adott napál6 Készítette Kocsis Pál. Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fiókja. SzvT. 7. 7 „tres signaterras wlgo honthozasth" 8 „inde uersus plagam orientalem proced(e)n(do) crebras metas et signa metalia posuissent"
