Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

HELY- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Merk Zs.: Egy szegedi polgár, Lábdy Antal naplója ürügyén

rajta látható emberekről, eseményekről. Mire magam is ráeszméltem erre, dédszüleim, nagyszüleim meghaltak, és sok-sok fénykép, saját, személyes történelmem számára is halottá vált. Hát még a muzeológia számára!) A két tanár a gyerekek által összegyűjtött anyagról tájékoztat. így kerülhettek hozzánk bajai bérkocsis fényképei, büntetöcédulák, egy kiskocsma dokumentumai, beadási könyv, részjegyek, vitézi oklevelek, világháborús hadifogoly-emlékek, iskolatörténeti dokumentumok és egyéb fényképek. Egy részük csak másolatban, hiszen a gyerek számára, látva a tanári érdeklődést - ebben az értéket fedezi fel - felértékelődnek a tárgyak, s hasonlóképp viselkednek a szülők is. Ha nem is kerül múzeumba az eredeti anyag, de talán még egy generáció számára értékessé válik és megőrződik. Ez is fontos, hiszen a muzeológus igen gyakran már csak arról értesül, hogy szétszóródnak hagyatékok. Sokszor érzem magam is holmi halálmadárnak vagy hullarablónak, amikor egy-egy tudott hagyaték kapcsán még a temetetés előtt megjelenek, nehogy a hagyaték elvesszen az utódok érdektelensége miatt. Az említett tanári munkát igen nagyra értékelem, még akkor is, ha az egyik tanár a férjem, s így azonnal értesülhetek a mindenkori elsős gimnazisták családkutató tevékenységéről. Ennek a tanári munkának eredményeként értesültem egy szegedi polgár, Lábdy Antal feljegyzéseiről. Lábdy Ágnes, aki szegedi születésű, s az említett Lábdy Antal dédunokája, máshol állást nem találva, Bajára került. Itt ment férjhez, gyermeke pedig a Szent László Gimnázium első osztályos tanulója. A tanári feladat következtében bevitte az iskolába üknagyapja feljegyzéseinek egy részét, iparos ős lévén annak vándorkönyvét, valamint egy Tömörkény aláírta levelet, miszerint Lábdy Antal 54 db könyvet ajándékozott a Somogyi Könyvtárnak. Török Erzsébet tanárnő a szép anyagról tájékoztatta Kelemen Mártont jó barátságban vannak, megosztják egymással a tanítás során nyert élményeiket, ritka kivételt képezve a munkaidő után is képesek még iskoláról, gyerekekről, élményeikről és problémáikról beszélni -, aki tudván, hogy a szegedi múzeum számomra fontos, elmondta, mi is került elő itt, Baján. Ezután kértem meg a szülőket, pontosabban az édesanyát, hogy engedje meg, hogy az iratokat megnézhessem. A kislány bejött a múzeumba, s elhozta a napló (feljegyzések) náluk lévő részét, s engedélyezték a lemásolást. Megtudtam a család bajai ágától, hogy a naplókat egy szegedi múzeumos már látta, tud róluk. A múzeumi dolgozó nevét ugyan nem tudták, de a leírásból Nagy Ádámra ismertem rá. Felhívtam telefonon, hiszen érdekelt, mi is a véleménye a dokumentumokról. Kiderült, hogy ő rakta időrendi sorrendbe, de az is kiderült, hogy mindaz, amit én láttam, abból nem mindent ismert. Néhány napos vívódás után - mert éppen ekkor kaptam kézhez