Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele J.: Vihar elleni harangozási szokások Zákányszéken

két kéve rőzsét adott cséplés, illetve metszés után, de megválthatták a gabona értékét szalonnával, vagy más húsfélékkel, étkezési olajjal is. A csősz az őrzésért kevés pénzt is kapott. Elsődleges dolga mindenkor a szőlőőrzés volt, de napi dolgai közé tartozott a déli harangozás és a vihar elleni harangozás. „Szőlőcsősznek-harangozónak szögény embörök jelöntköztek. Itten negyvenhatban Gyuris Imre mellé más nem tartott igényt az állásra. Imre bácsi kötelezően az Úrangyalára (röggel, délben és este) és akkor harangozott, ha föllegöt látott közelönni. Arról nem hallottam, hogy Imre bácsi olyan szorgalmasan imádkozgatott volna, mint Makra Ferkó. És hát Imre bácsi se harangozott, ha halott volt, sem pedig temetés idején. Arra a kápolna harangja szolgált." 1950-ben megszűntek tehát a högygazdaságok. Vége lett a szőlőhögyvilágnak, ami miatt a Vass-högy csőszének az állása is megszűnt. Ekkor Urbán Árpád vállalta a harangozást, mely vállalását követően apja, Urbán Vince tanyájának udvarára vitték át a harangot. Ott áll ma is, de a keresztet nem merték már felállítani. A zákányszéki határban már nem szólnak sem a tanyai viharharangok, de mégcsak a temploméi sem, ha „gonosz felhők" jönnek a falu felé. Csupán néhány idős asszony gyújt János-napi gyertyát, s mellette mond olvasóimát.