Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Halmágyi Pál: Az I. és II. világháborús emlékművek Makón és környékén

1989. szeptember 25-én történt először, hogy a város már nem az évtizedek óta berögződött ünnepséget szervezte meg. A tanácsapparátus megérezte a változások szelét s ekkor az I. világháborús emlékmű előtt rendezett ünnepi megemlékezést a háború áldozatairól. E tanulmány szerzőjének itt elmondott beszédében utaltak először nyilvánosan arra. hogy a II. világháborúban elesett makóiaknak mind a mai napig nincs emlék állítva. Elhangzott tehát a felhívás: készítsen Makó is II. világháborús emlékművet. Még a világháború éveiben megkezdték az I. világháborús hősi emlékműre felvésni az újabb hősi halottak neveit. 1944-ig 76 név került bevésésre, közöttük természetesen a munkaszolgálatra bevonultatott és elesett makóiak nevei is. A múzeum 1989-től kezdődően gyűjtötte az elesettek, eltűntek neveit, a város vezetése pedig nyilvános pályázatot írt ki az emlékműre. 1991. január 14-én Sántha Sándor polgármester lebontatta a szovjet emlékművet. A munkálatok beindítását övező konspirációt, illetve az obeliszk körül szervezni kívánt „élőláncot" csak a kor hangulatának felidézése céljából említjük meg. Kiss Jenő makói születésű szobrászművész megrendelést kapott a várostól a II. világháborús makói emlékmű elkészítésére. Tervét (illetve Papp Zoltán kapcsolódó építészeti tervét) a zsűri és a városi képviselő-testület is elfogadta. A munkálatok elkezdődtek, s előbb úgy tűnt 1992 novemberében lesz az avatás. Végül 1993 november 11-én avatta fel Tőkés László református püspök és Végh Ferenc vezérőrnagy „A bajtársának fejfát állító katona" szobrát és a fehér márványlapokra felvésett 515 nevet tartalmazó hősi emlékművet. Nem csak a makói hősi halottakra, de a városért vívott harcokban elesett 218 honvédra, 68 polgári áldozatra és a II. világháborúban elpusztított 1159 zsidó polgárára is emlékezik Makó ezen szoborművel. Az emlékmű-együttes elhelyezéséről, kivitelezéséről, formájáról lassan elülnek a viták. Évente a Honvéd Emléknapok keretében megrendezett koszorúzások is kezdenek hagyománnyá válni. A politikai viharok is elcsendesedtek, s talán ma már az az igazán fontos, hogy a nevek alatt majdnem mindig van egy-egy szál virág, ősszel tövig égett gyertyacsonk, s néhány kődarab ...