Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)
IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: „Visszajött a mi fiunk!” (Adalék a Tornyai bibliográfiához)
vásárolt tőle festményt.). Még ugyanezen a napon felkereste Tornyai Dr. Soós István polgármestert is a Városházán, akivel a sajtó szerint „hosszas, meleg, baráti együttesben elbeszélgettek". A sajtó már ez időtől rendszeresen foglalkozik a jubileumi ünnepségsorozattal mely a Vásárhelyi Újság november 11-i száma szerint „már teljes fényében kibontakozik". A Vásárhelyi Reggeli Újság „Tornyai János hazaérkezett" címmel számol be a megérkezés eseményéről. Gerő Ödön műkritikusnak a Pester Lloydban Tornyairól megjelent írásából közöl hosszabb részletet. A Vásárhelyi Független Újság szinte szalagcímmel közli, hogy „Legszebb 220 képét állította ki Tornyai a Városháza közgyűlési termében ". Meg kell jegyezni, hogy a cikkíró kissé előre szaladt és tévedett is. Ekkor még a kiállítás rendezés alatt állt, és mint később Péczely Attila írásából kiderült, nem 220 kép került kiállításra, hanem 130. Ugyanebben az írásban olvashatóak a legismertebb kiállított művek is: Juss, Betyárszerelem, Csizmahúzás és a cikkíró szerint barcelonai aranyérmes Virágbaborulás című mű. Itt a tévedés ismét kettős, mert ma már, a barcelonai katalógus alapján világos, hogy a Heritage (Örökség — „Juss") című művével nyert aranyérmet Barcelonában, másrészt a Virágbaborulás nyilván a Csokorkötést célozta volna meg. A Vásárhelyi Újság november 15-i számába Péczely Attila hoszszabb cikket szentelt az eseményeknek. Ebben utalt arra a „régi rossz magyar szokásra, hogy nagyjainkat csak haláluk után becsülik meg ". E rossz szokás ellenpéldájaként hivatkozik a Tornyai ünnepségekre. Többek közt azt írja: ,, Tornyai Jánost most szülőföldje melegen dobbanó szívére öleli. A viharedzett férfi kemény vonásai elrejthetik a könnyekel, de hogy jól esik, tudom ".A cikk szerzője ezt követően hosszabban értekezik a vidéki szellemi élet nehézségeiről problémáiról. Végül a tömegek biztatásául közli, hogy „ azért elvárjuk Vásárhely társadalmától, hogy ezeken az ünnepségeken soha nem látott számban részt vegyen és ünnepeljen ". Az ünnepségek meghívóján szerepel Tornyai Bercsényije, valamint a „fővédnökök": Farkas Béla főispán, Mokcsay Zoltán ny. főispán és Soós István polgármester. A kiállítás tervezett 18-i megnyitása előtt. 17-én a Társaság választmányi ülést tartott, amelyen valamennyi választmányi tag jelenlétében Tornyai János elnökölt. Ekkor fektették fel a Társaság díszkötéses, 400 oldalas naplóját, amelybe az eredeti tervek szerint az ide érkező érdemes vendégek írják majd be nevüket (Később ebbe írták be nevüket a Társaság rendezvényeinek hallgatói, kiállításainak látogatói, és ebbe kerültek beragasztásra a rendezvények meghívói, programjai is. A Napló jelenleg a