Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Szenteltvíztartók

Mise után a pap egy kis tányérra tett sót szentelt meg. Nagyanyám korúaktól gyakran hallottam, hogy „Azér, mert a víz mög a só a legfonto­sabb táplálékunk". Ezen nem sok gondolkodnivaló van, hiszen az egyik ismert népmesénk is eme tételt igazolja. A só megszentelését követően mind kivonultunk a dézsákhoz. Ott a pap a sót elosztotta a két vízzel telt edénybe, és meg is szentelte őket — a tavalyi szentelt vízzel. Szentelés közben imákat mondott, olykor nem is egyet, nyilván attól (is) függően, hogy mennyire volt fagyos az idő oda­kint. Miután a víz megszenteltetett, hamar hozta a sekrestyés a tömjénezőt, külön szelencében pedig azt a tömjént, amelyet szintén most szentelt meg a pap. A frissen szentelt tömjénből szórt a tömjénező tüzére, és most már meg is füstölte vele a vizet. Ebből a kettős szentelésből alakult ki, már a középkorban a ház-, régiesen a hajlékszentelés szokása. Ezt azonban már a Háromkirályok nevében végezték, s lett a szentelt víznek a Háromkirályok vize, máig hallható, archaikus neve. Szenteltek továbbá krétát, amellyel majd a házak szentelését köve­tően a pap a Három Szent Királyok — Gáspár, Menyhért, Boldizsár — ne­vének kezdőbetűit, és a szentelés évének számjegyeit a bejárati ajtó szem­öldökfájára fölírta. Ugyancsak szentelt a pap olyan Mária képét őrző hú­szast (ércpénzt), amelyet majd a menyasszony papucsába, illetve a vőle­gény csizmájába tettek, amikor esküdőre mentek, éspedig, hogy rontás ne érje őket menet közben. Hogy ez a szokás mennyire élt a közelmúltban is, magam tanúsíthatom, hiszen unokabátyáim és -nővéreim lábbelijébe még az 1940-es évek végén is tettek. Mindegyik szentelménynek nagy fontosságot tulajdonítottak, de legnagyobbat mégiscsak a víznek, amelyből mindenki vitt haza — olykor három litert is —, amennyit akart. Bálint Sándor a Szegedi Szótár második kötetének 485. oldalán ír a szenteltvízről: „Szenteltvíz fn. Lészödik rúlla a szentöltvizet! (Nagyon megkorholták.) Sé árt, sé használ, mint a széntöltviz. (Használ is, nem is. Tréfa) Hordják, viszik, mint a szentöltvizet. (Nagyon kapós valami.) A leg­több háznál van egy kis üveg szenteltvíz, amelyet Vízkereszt vigiliáján (újabban napján) szoktak a templomból hozni. Ha a családban valakinek közeledik a halála, az ajtókilincset szenteltvízzel hintik meg. Egy ember két családnak nem hozhat szenteltvizet, mert foganatosságát elveszti. Ha ha­zaér, egyes családoknál mindenki iszik belőle egy kortyot. A ház négy sar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom