Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Szenteltvíztartók

IFJ. LELE JÓZSEF Szentelrvíztartók Gyermekkorom egyik jelentős és nagy eseménye volt az, amikor a nálam idősebb fiúkkal és lánykákkal hordhattam a vizet Vízkereszt reggelén. A templomkertben két, egyenként kétszáz literes-forma dézsa volt kitéve. Abba hordtuk a közeli artézi kútról a vizet. Azért hangsúlyozom az artézi kutat, mert nagyapámtól tudom, hogy amikor ő kisgyerek volt (1880-as évek elején), akkor még a Tiszáról kellett hordani a vizet. Fából készült abronyicát vettek a vállukra, és annak két végére cserépköcsögöket aggatva cipekedtek. Gyerekek több edényt nem akaszthattak, ám az idősek négyet is, s az ötödiket a szabadon lévő kezükben, „hogyhát fő né billennyünk". Ily módon egy gyerek egyszerre 3-5, felnőtt pedig akár 20 liter Tisza vizet is szállított. Ha haza vitték, otthon a pitvarajtó mögötti, úgynevezett kármentősarokban elhelyezett korsóállóra tették a köcsögöket. Hogy a vízkő ne rakódjon a belső falára, minden egyes Tiszára menéskor alaposan ki kellett mosni, éspedig úgy, hogy először csak kevés vizet merítettek, majd szemcsés homokot tettek bele. Alaposan összerázogatták, majd még alaposabban, többmerítésnyi vízzel kiöblítették. Erre a célra az úgynevezett Merigető mellett, a parton tartottak nagyobb szemű marosi homokot, amelyet a község vitetett oda. A Tisza vizét itták, abból főztek akkortájt a tápaiak, a mosást pedig a Merigetötől lejjebb, egy, a vízbe benyúló pallón végezték. Vagyis, a Merigető mindig az Öbligető fölött volt, amely vízszerző hely akár négy méterre is benyújtózott pallójával a Tisza közepe felé. Nos, mi már nem a Tiszáról hordtuk meg a szentelésre való vizet, de jól emlékszem, hogy egy-két öregember lement a Tiszára, hogy onnan is kerüljön víz a dézsába, és egy kiskorsónyi vizet hoztak magukkal. Azt mondták, hogy azt a vizet minden esztendőben többször is megszentelte esővel az Isten, hadd legyen hát belőle alap az artézi kút vizében. És amikor odaértek vele a dézsához, mi gyerekek el nem mentünk onnan, amíg az öregek a Tisza vizével meg nem paráholtak (szenteltek) bennünket. A meghordott vízre vigyázni kellett. Mise alatt állandóan tartózkodott valaki mellette, nehogy rossz szándékú ember feldöntse a dézsákat. Mert hogy ilyen is megesett régen. Meg olyan is, hogy mindenféle színű porfestékkel „csúfították el" a szentelésre szánt vizet.