Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)
NÉPRAJZ - Füvessy Anikó: Adatok a Dél-Alföld fazekasságához
erejével — a XIX. század utolsó harmadától jelentek meg újból. Nagyjából egy időben a hasonló okok miatt létrejövő kisebb regionális központokkal (Nagylak, Békés, Apátfalva, Tótkomlós, Tószeg, Mezőkövesd, Ónod, Mezőkeresztes, Karcag, Kunhegyes, Abád). Hódmezővásárhely A vásárhelyi anyag az alföldi parasztkerámia legkorábbi terméke, melyet Kiss Lajos és Kresz Mária kutatásaiból viszonylag jól ismerünk. A XVIII. század végétől leltárszerü pontossággal állnak előttünk tárgytípusonként a datált vásárhelyi edények. 14 Ismerjük a török hatású és az írókás vagy karcolt díszítmények alakulását, majd a vélhetően török hatás (fésűsdísz, mázfoltok) visszaszorulását is. Tudjuk azt is, hogy a hódoltságkor két eltérő kerámiastílusa a korai vásárhelyi databokon ötvöződik. Ujat csupán egyes tárgytípusok legkorábbi előfordulásában, illetve a kisebb központokkal való kapcsolatrendszerében tudunk mondani. A legkorábbi fennmaradt tárgytípus a csalikancsó (1798) és a boroskancsó (1800) volt. 15 A csalikancsók datált példányai mellett néhány datálatlan is előkerült. Zöld vagy sárga mázasak, díszük rátétes pecsétek, mázfoltok, ritkábban engób alatti karcolások. A forma a hozzá kötődő díszítménnyel és alapszínekkel más dél-alföldi központokba is eljutott, jelezve, hogy a térség magyar és nemzetiségi (Tótkomlós) népi kultúrájába — valószínűleg a lakodalmi szokásrendbe — a csalikorsó már igen korán beépült. Zöld színű az a kiöntöcsöves boroskancsó, melyet karcolt, ódon felírat díszít: „No, Igyál a te borodat vidámsággal a te életednek napjaiban mellet belétöltöttél a te hordóidban", tetején a készítés ideje: „Ano 1800 die 20 május". Készítési helye valószínűleg Hódmezővásárhely. 1806-ból karcolt virágdíszes tál, majd 1813-tól kulacs, 1816-tól butella, 1817-től butykoskorsó jelzi az edénytípusok változatosságát. A délről jövő hatás nem csak a díszítmények (mázfolt, fésűs dísz) és egyes formák (öntőcsöves kancsók) esetében, hanem a terminológiában is nyomon követhető. Az előbbiek török, míg az utóbbiak főként itáliai (szegedi bokály, butélia) közvetítésre utalnak. A cserépbutella az üvegbutélia olcsóbb cserép megfelelője. A XIX. század elejétől az égetett szeszesitalok alföldi térhódításával terjedt el és teremtett néhány évized leforgása alatt az egész Alföldre átterjedő divatot. Eddigi ismereteink szerint az edénytípus cserép változata Hódmezővásárhelyen alakult ki. Alapformája a hengeres palackbutélia lehe-