Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Bátyai Gitta: Szeged – virágváros. Mayer Miklós főkertész

nagy virágkedvelő Krebsz Mihály vaskereskedőnek volt a Mars téren me­legházi ágyakkal, ügyes mükertész gondozásában. Az első szegedi virág­kiállítást is Krebsz rendezte. A másik dísz-virágkert Frimmel Alajosé volt a Mihály (Téglagyár) utcában. A legszebb udvari mulató a kaszinó kertje volt. Középen vízme­dence, szökőkút, lombos fák tették hűssé a levegőt. Parkírozott mezőben, cserjék és virágágyak váltakoztak, körülöttük étkező és filagória az eső el­len. Pillich Kálmánnak is — aki ügyvéd, városatya, sokáig városi ügyész, de mindenek fölött a város esze volt — nagy szerelme volt a kert, a virág. Sokat járt át Újszegedre a fahídon, mígnem villát épített, s még be sem fejezte, már ott volt a kertész, és kertészetet rendezett be. Mire a Pillich család beköltözött az új otthonába, a kertészetben már nyílt a sok virág. Ekkor 1871-et írtak. Öregek beszélték, hogy ez a példa volt az elin­dítója, hogy Újszegeden az egyik kertészet után jött létre a másik. Fejlődése olyan mértékű volt, hogy az 1876-ban Szegeden meg­rendezett első szegedi „Magyar Országos Ipar-, Termény- és Allatkiállí­tás'"-on Pillich Kálmán kertészete szőnyegvirágággyal szerepelt. Az árvíz után Tisza Lajos kir. biztos közismert szépérzékével, energiájával, vasakarattal fogott hozzá a város újjáépítéséhez. Ő valósítot­ta meg a király mondását, hogy „Szeged lesz. Szeged szebb lesz, mint volt". Miután a föltöltési és városrendezési munkák elkészültek, meg­kezdődött a város befásítása, mely munkálatokkal Fiala Antal helyett Ti­sza Lajos, az általa ismert Mayer Miklós fő- és székvárosi alkertészt bízta meg. Bölcsen látta, hogy amint fölépülnek a modern paloták, sivár képet fognak nyújtani a terek és az utcák fásítás nélkül. Mayer Miklós szerző­déses három évén belül Fiala Antal meghalt, s Mayer hamarosan városi főkertész lett. Tisza Lajos elmenetele után Mayer Miklós és Kállay Albert főis­pán kiváló műízléssel létesített később a város terein gyönyörű tükör (vi­rág) parkokat, mint például az újszegedi rózsaligetet, a Széchenyi teret, a Stefániát, és a Dugonics teret. De ők telepítették az Erzsébet-liget platán­sorait és a Kossuth Lajos sugárút négysoros madárcseresznye fáit is. Mayer Miklós érdeme volt, hogy az egész országban nem lehetett találni olyan kertkultúrát, mint Szegeden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom