Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György: Lépező, csapdázó madarászok csíziója Szegeden, 1997

ve, s mikor sikerül ráhúzni a madár két lábra, magától összehúzódik, sőt minél jobban vergődik, ugrál a madárka, annál biztosabban szorítja a nadrágszár lábait. (Lásd 7. rajz) A ráhúzásnál fontos, hogy a három ujj lefelé, a negyedik ujj pedig fölfelé hajlítva legyen, mert különben „bunkós" nehéz fölhúzni. Cserényi rendszeresen használta, ott csapkodott, ha möghúzta a zsinórt s ezzel odavonzotta a többi madarat. „Neki az a dóga, ne erőködjön, O a rudas " mondogatta Cserényi a vergődő madárkára. A befogott madarak szoktatása is külön „tudomány". Fehér lepedővel kell letakarni a nagyobb kalickát, hogy fényt kapjon, „sötétbe nem öszik". Legjobb egy már szokott madárral összerakni - megtanulja tőle az „övéstivást ". Régi, még ma is ismert madárfogó helyek voltak Szegeden; a „ nagy gazos, ez a Ládagyárnál a Kűlyuk és Bem utcánál van, azután a Cserepes sori gazos, a mai állatkert közelében, a Sancer tavak olaj fásai, a gyálaréti töltésalja, boszorkányszigeti ligeterdők széle és vesszősi tiszapart. Utóbbi helyet nem szerették, mert a menyétek és hermelinek a csalimadarakat „kioperálták" a kis kalickából és így odavesztek a legjobb hívómadarak. A madárfogás szezoneleje rendszerint szeptember végén kezdődött, az első csízek (Carduelis spinus) megjelentével. De bármeddig tartott (az időjárás függvényében), a párzási időben még szoktak - de költésiben már nem űzték a madárfogást. Ma Szegeden nincs kereskedelme a madárfogás ilyen „ősfoglalkozással" begyűjtött madárkáira. Szerencsére! Elvétve háznál 700-1000 Ft között vásárolják a kenderikét. Ma ,jugóban" van piaca, Szabadkán pl. téli kenderike (Carduelis flavirostris flavirostris) 10 márka. Ugyanitt láttam hasonló árban szürke zsezsét (Carduelis Hornemanni exilipes) is. A ma madárgyűrűzéseknél használt drága „japán " madárbefogó hálókat a „régi" madarászok nem használják. Ugyanekkor van tudomásom, hogy ezeket az egyesületi tulajdonú hálókat lopkodják, s ilyenkor orvmadárbefogásra is használják mások... Dolgozatom végén köszönetet mondok segítő és adatszolgáltató „emböröknek" - az öreg Sántha bácsinak, Cserényinek, Laulik Imrének, Tímárnak, Omegának s mai utódaiknak... akik nevét „borítékoltam", s ha már az égi bokrosokban huppantyúznak, akkor legyen ismert az ő személyük is. A madárfogás csíziója ősi foglalatosságunk volt előző századokban. Sok fogási módszer mára nyomtalanul eltűnt, legalább a maiak emlékezete maradjon fönn. Igaz a csíziójuk egy természetvédelmileg büntetendő cselekvés s fölmentést én sem adok. Ami miatt ma is él és talán a jövő időben is élni fog a madárfogás e módja,.az a szegénység és az emberi közösségek sok és sokféle „betegsége". A kalickába zárt éneklő madár, társ a társtalan világunkban.