Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Gaskó Béla: A Molorchus salacicola (Stiller 1934) – Coleoptera Cerambycidae dél-alföldi jelentőségéről

A rajzás az egyes években rendszerint nem tart tovább 4 hétnél, tehát semmiképp sem mondható elnyújtottnak. Legkorábbi terepadat (Stiller) Újszeged 1934 04. 29., legkésőbbi (Gaskó B.) Deszk 1975 06. 20. A rajzás főbb paraméterei (megindulás, intenzitás, rajzásidő) meglehetősen hőmérséklet függőek. Borús, hűvösebb napokon az állatok aktivitása eléggé egyenletes .A legtöbb példány a kora-délutáni órákban gyűjthető. Ilyenkor viszonylag magas a vékony ágacskákon kapaszkodó vagy párosodó egyedek aránya. A rajzás a rőzserakások déli kitettségű részeinél intenzívebb. Ha a hűvös idő erős széllel párosul a hatás még kifejezettebb. Az imágók behúzódnak a kedvezőbb mikroklímájú rőzserakás fűzkötegei közéi közé. Meleg, csapadékmentes napokon a délelőtti kisebb csúcs után a déli, kora-délutáni órákban a rajzás intenzitása alaposan visszaesik, majd 15 órától 17 óráig kiugróan megemelkedik. Már napnyugta előtt minden mozgás megszűnik. Először a rakások árnyékos oldalain tűnnek fel az ágvégekre kapaszkodó cincérek. Ezt követően rövidesen megkezdődik a repülés. A rőzsekazlak körül szinte szúnyograj szerűen röpdöstek az apró bogarak. Az ilyen példányokat első látásra alig lehet megkülönböztetni az ugyanitt tömegesen rajzó, hasonló méretű gyilkosfúrkészektől (Braconiddae). Lepke- vagy fiiháló segítségével rövid idő alatt mind a cincérekből, mind a fúrkészekből nagy tömeget lehetett gyűjteni. (A napi aktivitást 1979 és 1980 májusában vizsgáltuk Szeged-Vetyeháton és Makó-Landorban) A Molorchus salicicola „ritkaságát" valószínűleg életmódja magyarázza. A Molorchus genus néhány tagjával ellentétben virágot nem látogat. Az árvédelmi rakások eltűnésével kinevelése is esetlegessé vált. A bogár számára fiziológiailag megfelelő állapotban lévő vékony ágvégek a hullámtéri füzesekben meglehetősen szétszórtan, tekintélyes magasságokban találhatók. Jelenleg gyűjtésének egyedül célravezető módja a mesterséges rőzsekazlak létesítése. Az árvédelmi rőzserakások eltűnése nemcsak a Molorchus salicicola populáció megcsappanását eredményezte. Az itteni „cincértenyészetben" fejlődő különböző fajok lárváiban élősködő, zömében nem túlzottan gazdaspecifikus fürkészek (Ichneumonoidea) szintén megritkultak. A folyamat 2 fő összetevőből áll. 1. ) A hullámtereken a nedvesebb, hűvösebb mikroklíma (Andó 1969, 1971) hatására az elhalt faanyag gombásodása sokkal kifejezettebb. Ez a gazdaállatot és az élősködőt egyaránt elpusztítja. 2. ) Megszűnik az ártól védett áttelelés lehetősége. A rakások alatti korhadéban (mint arról szétbontásuk után személyesen is többször meggyőződtünk) tömegesen telelnek át fürkészek és kisebb-nagyobb Carabidák.