Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nagy Ádám: Értékpapírok a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményeiben
NAGY ÁDÁM Értékpapírok a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében A mai világban az élet minden területén lépten-nyomon újabb és újabb szakkifejezésekbe botlunk Az emberek nagy része a számítógépes kifejezések mellett talán éppen a banki müveletekkel kapcsolatos terminus technikusok előkerülését és terjedését érzik a legerőszakosabbnak. De amíg az előbbiek valóban újdonságnak számítanak, a bankvilág egyre többet hangoztatott, néha már sulykolt szavai egyáltalán nem újak, csak éppen a mi mindennapi gyakorlatunkban nem voltak használatosak jó ideig. A technika egyre inkább lehetővé tette a kereskedelem szélesedését, nemzetközivé válását s többek között ez, a pénzvilágot is újabb és újabb feladatok megoldása elé állította Ennek a terméke maga a banküzlet, amely az ókortól segítője volt a pénzforgalomnak első sorban a pénzváltás lebonyolításával, de amint a forgalom növekedésével természetszerűen a hitelügyek is hatáskörébe kerültek, a bankok szerepe egészen megváltozott. A XIX. század második felére kialakultak azok az alapvető pénzügyi és banki technikák, amilyenek napjainkban is zajlanak csak nyilván magasabb szinten, s amelyek alapján, a pénzkezelés révén a bankok tulajdonképpen nem csak gazdasági hatalmat képviselnek. A múzeumi gyűjteményekben természetesen megtalálhatók a pénz és bankvilág dokumentumai mindenek előtt a numizmatikai gyűjteményben. De sok dokumentum fajta előfordul a történeti gyűjteményben is, hiszen ezek szorosan összefüggnek az egyén, a város, az ország mindennapi életével. A numizmatikai gyűjtemény adattára számára néhány éve vásároltunk egy olyan dokumentum együttest, amelyben a Szegeden előforduló bankok firmái, kisebb nagyobb levelezései, számlái, kisebb számban kötvényei, részvényei találhatók. Kötvényeket, részvényeket régebben is vásároltunk ill. hagyatékokból több került a múzeumba. A kötvény és részvény kibocsátás immár több mint száz éve alatt országosan több ezer féle nyomtatványról beszélhetünk. Ezek a nyomtatványok igen széles érdeklődési körre tarthatnak számot, mivel nem egyszerűen a gazdasági élet dokumentumai, hanem sok egyedi gyár, üzem, mozgalom, stb. (hely)történeti emlékei, megjelenési formájukkal pedig a kor ízlésvilágának, művészi, nyomdatechnikai színvonalának is tanúi. Gyűjteményeinkben a megyei vonatkozású kötvények részvények száma egy és kétszáz között van, attól függően, hogy a változatokat (kibocsátási érték, kibocsátási év, aláírók, nyomda, rajzolat, szín, stb.) tágabban vagy szűkebben értelmezzük. Alább a gyűjtemény darabjainak áttekintő ismertetése mellett egyúttal fölhívjuk a figyelmet néhány fontos gyűjtési szempontra is.