Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Forgó Géza: A Csanád-Arad-Torontál vármegyei Gazdasági Egyesület jubileumi kiállítása

is gazda vagyok, tagja a vármegyei gazdasági egyesületnek, de hát nem volna se vége se hossza az üdvözléseknek, ha mindenkit érdeme szerint köszönte­nénk." 43 A kiállításhoz kötődve szervezték az autós-motoros csillagtúrát, az Őszi Agrár Estet, a vármegyei jegyzőegyesület gyűlését, repülő- ill. légoltalmi bemutatót, kerületi tűzoltóversenyt, galamb-lövőversenyt, vármegyei óvónők egyesületének díszközgyűlését, a vármegyei gyöngyösbokrétások fölvonulá­sát, a vármegyei dalosünnepélyt, amely egyben verseny is volt és egy apát­falvi lakodalom bemutatója, Hénel Gusztáv és Margit festőművészek bemu­tatkozását. A szeptember 12-én bezáruló kiállítást tűzijáték fejezte be. 44 Végezetül pedig néhány szót a kiállítás eredményességéről. Az 1937. áp­rilis 5-i egyesületi közgyűlésen Ráth József elnök úgy vélte „E terv megvaló­sítása azonban jelentékeny anyagi áldozatot igényel, de úgy véljük, hogy a kiállítások és vásárok bevétele fedezni fogja a költségeket. Mégis a célból, hogy az ünnepségek méltó megrendezése akadályokba ne ütközzék, Várme­gyéhez kell fordulnunk támogatásért." 45 Az elnöknek keserűen csalódnia kellett. Úgy is, hogy a FM 1200 pengőt, a vármegye 5000 pengőt, Makó 100 pengőt adományozott a rendezésre, sőt még magánosok is nyújtottak anyagi támogatást. A társegyesületek oklevele­ket küldtek. A faanyagot Schwartz kereskedése szállította. Amit épségben visszakapott azért csak bérleti díjat számított föl. A Pannónia nagylaki ken­dergyártól napi 1 pengőért szerezték be a szükséges ponyvákat.46 A jubiláris kiállítás elszámolása után elég szomorú eredményt könyvel­hettek el: a kiadás 8207 P 95 f, a bevétel mindössze 1150 P. A hiány 7057 P 95 f.(47)

Next

/
Oldalképek
Tartalom