Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: Időközi választás Mindszenten, 1921 tavaszán

pedig Sziládyra szavazott. 9 szavazatot érvénytelenítettek. Tehát 170-en nem mentek el szavazni. Az öttömösi szavazókörben 251 föt vettek névjegyzékbe. Ebből Sza­kátsra 126 fő, Rásonyira 77 fő, Andaházira 4 fő Kocsánra 2 fő, Sziládyra 1 fő szavazott. így 210 érvényes szavazat volt, 8 pedig érvénytelen. Ami azt is jelentette, hogy csupán 33-an nem mentek el szavazni. A 15.610 névjegyzékbe felvett szavazópolgárból tehát 12.122 fő érvé­nyesen szavazott, 288 fő szavazatát érvénytelennek találták, 204 főt pedig a visszautasítottak jegyzékébe vettek fel. 34 Ez azt jelenti, hogy igazat írt a választási visszaélésekről az Igazság c. lap! A 15.610 névjegyzékbe felvett szavazópolgárból 12.614-en elmentek szavazni, tehát 2.996 fő nem élt sza­vazatijogával! A kor viszonyai között - amikor a mindszenti választókerület Tiszán túli részén először vettek részt általános és titkos választáson - ez igen nagy részvételi aránynak felelt meg! Ugyanakkor a közel 3000 passzív választópolgár között sok lehetett a megfélemlített is. A községenkénti szavazatokat elemezve azt láthatjuk, hogy Andaházi­Kasnya Béla meggyőző fölénnyel győzött Mindszenten, Szegváron, Derek­egyházán, Fábiánsebestyénben, Algyőn, Tápén és Sándorfalván. Vele szem­ben Dr. Szakáts József csak Sövényházán, Pusztamérgesen és Öttömösön győzött. Ugyanakkor Szakáts Mindszenten, Derekegyházán és Fábiánsebes­tyénben is több szavazatot kapott, mint Dr. Rásonyi-Papp Pál. Szilády Sán­dor nagymágocsi jegyző pedig szavazatainak több mint a felét saját falujában szerezte. Máshol nem volt befolyása. A keresztényszocialista Kocsánnak pedig alig volt szavazóbázisa. Mindezek fényében jellemző, - de talán érthető - hogy a dr. Szakáts Jó­zsefet támogató Szegedi Friss Újság nem közölte a választási eredménye­ket. 35 A Szentesen megjelenő Alföldi Újság is csupán annyit közölt, hogy Andaházi-Kasnya Bélát „6000-nél több szavazattal" választották meg nem­zetgyűlési képviselővé. 36 Az összesített eredményeket a helyi lapok közül csupán a Szegedi Napló közölte. 37 Érdekes, hogy a Nagyatádi Szabó István által irányított A Kisgazda című országos hetilap egy kishírben közölte, hogy Andaházi-Kasnya Bélát „abszolút többséggel" nemzetgyűlési képviselővé választották. 38 Az Igazság az „Orosháza... Mindszent" című vezércikkben arra mutatott rá, hogy a mindszenti választások bizonyítják: „él és jobb sor­sot akar magának a magyar nép, s ebbeli szándékában nem a nemzetgyűlés többségi pártjaiból keres vezetőt, hanem azok közül, akik érte lépnek sík­ra..." és a nemzet „legelhagyatottabb rétegéért, a dolgozókért akarnak élni." 39 A Szántó-Vető című hetilapban Csizmadia Sándor egy rövid, „Mindszent" című vezércikkben - kissé nagyképűen - úgy kommentálta a győzelmet, hogy „ahol a Magyarországi Munkáspárt megjelenik, mindenütt győz." A Szántó-Vető máshol azt hangsúlyozta, hogy a „győzelmet a munkásság arat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom