Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: Időközi választás Mindszenten, 1921 tavaszán

azt, hogy ki szavaz Szakátsra", vagy a másik jelöltre. Egy másik községben pedig az ottani szavazási elnök azt csinálta, hogy „amikor a borítékot a sza­vazótól elvette, az ablakhoz tartotta és úgy oróbálta kilesni, hogy melyik jelölt neve után van jegyezve a keresztvonás." 3 " Mindezek a példák jól bizonyítják azt az általánosan ismert dolgot, hogy a dzsentri-hivatalnoki kar egy része — a földbirtokosokhoz és a jelöltekhez fűződő személyes kapcsolatai, vagy politikai szimpátiái miatt - milyen tör­vénytelen módszerekkel és eszközökkel próbálta befolyásolni a választások eredményét. Ebben az esetben - mint látni fogjuk - ez még nem sikerült! A választási eredmények A választásokat 1921. április 17-18-án - vasárnap, hétfő - tartották meg. A szavazatok összeszámlálásával csak 19-én, kedden délután végeztek. Esze­rint a szavazatok abszolút többségét Andaházi-Kasnya Béla nyerte el, aki 6576 szavazatot kapott. Dr. Szakáts József szegedi ügyvéd, a Kisgazdapárt nem hivatalos jelöltje 3170, Dr. Rásonyi-Papp Pál csongrádi ügyvéd, a Kis­gazdapárt hivatalos jelöltje 1280, Szilády Sándor nagymágocsi jegyző, pár­tonkívüli 607, Kocsán Károly keresztényszocialista jelölt pedig csak 489 szavazatot kapott 33 Ezután nézzük meg a szavazási eredményeket községenként, illetve sza­vazási körzetenként: Mindszenten 5 szavazókör volt. A névjegyzékbe felvet­tek: 3715 föt. Ebből Andaházi-Kasnya Bélára szavazott 1628 fő, Dr. Szakáts Józsefre: 710 fő, Dr. Rásonyi-Papp Pálra 466 fő, Kocsán Károlyra: 132 fő és Szilády Sándorra: 19 fő. Érvénytelenül szavazott: 28 fő. A visszautasítottak jegyzékébe felvettek 6 szavazót! Ez azt is jelenti, hogy a 3715 névjegyzékbe felvett választópolgárból csupán 726 nem ment el szavazni. Szegváron 4 szavazókör volt. A névjegyzékbe felvettek 3001 főt. Ebből Andaházi-Kasnya Bélára szavazott 1729 fő, Dr. Szakáts Józsefre: 248 fő, Dr. Rásonyi-Papp Pálra: 461 fő, Kocsán Károlyra 82 fő és Szilády Sándorra 13 fő. Szegváron érvénytelenül szavazott 21 fő. A visszautasítottak jegyzékébe került: 22 szavazó. Ez azt is jelenti, hogy a 3001 névjegyzékbe felvett vá­lasztópolgárból csupán 425 nem élt szavazati jogával. Derekegyházán 2 szavazókörben lehetett szavazni. A névjegyzékbe 841 főt vettek fel. Ebből Andaházi-Kasnya Bélára szavazott 289 fő, Dr. Szakáts Józsefre: 153 fő, Dr. Rásonyi-Papp Pálra: 44 fő, Kocsán Károlyra: 15 fő, és Sziládyra pedig 78 fő. Érvénytelenné nyilvánították 16 fő szavazatát, vissza­utasított nem volt. A névjegyzékbe felvett 841 választópolgárból tehát 241 fő nem ment el szavazni. Nagymágocson szintén 2 szavazókör volt. A névjegyzékbe 1253 föt vet­tek fel. Ebből Andaházi-Kasnya Bélára szavazott 426 fő, Szilády Sándorra

Next

/
Oldalképek
Tartalom