Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

RÉGÉSZET - Vörös Gabriella: Szarmaták Attila seregében. (Településtörténeti vázlat)

csatában. A szövetséges gepida és szarmata nép erőviszonyait és súlyát jól tükrözi az avar honfoglalásig fennmaradó status quo: a hunok központi területét jelentő Körös-Tisza-Maros köz a gepidáké lesz, a szomszédos DunaTisza köze pedig megmarad a szarmaták fennhatósága alatt. Kiegyensúlyozott kapcsolatukat jelzi, hogy a szarmaták utolsó említése is a gepidaszarmata szövetséget bizonyítja: név szerint is ismert két királyuk Bauca és Babai vezetésével 469-ben sikeresen szerepelnek a gepida-gót konfliktusban. A 4. század végével - az 5. század elejével bekövetkező, a forrásokban csak alig nyomon követhető eseményeket elsősorban a temetőkben megfigyelt változásokban lehet lemérni. Ebben az időszakban záródnak ugyanis a délalföldi nagy szarmata temetők (Szentes-Sárgapart, Szeged-Öthalom, Kiszombor B), bár használatuk folytatására is van példa (Madaras). Ugyanakkor kezdődik azoknak a temetőknek a használata, melyeknek sírjaiba a korábbi viseleti tárgyaktól eltérő, a szarmata leletegyüttesektöl idegen darabok is bekerülnek. Az egyik leglényegesebb változás, hogy a korábbi szarmata időszakkal ellentétben megjelennek az elsősorban lándzsával, ritkábban hosszú, nehéz karddal, hosszú késsel és egészen elvétve íjjal felfegyverzett férfiak temetkezései. Még többet mond, ha ezeknek a temetőknek megvizsgáljuk a földrajzi helyzetét: elsősorban a mai Csongrád (Gyökér utca, Határ út, Kenderfóldek, Vendel halom, Werbőczy utca stb.) és Szeged (Sándorfalva-Eperjes, Öthalom, Malajdok, Szőreg-Homokbánya stb.) körzetében csoportosulnak. Mindkét földrajzi hely folyótorkolatot, fontos utak kereszteződését és tiszai átkelőhelyeket jelentenek, tehát stratégiai szempontból kitüntetett, lényeges pontok. A Tisza ezen szakaszának ilyen mértékű, koncentrált védelmére egyetlen másik régészeti korban sincs példa. Ha egybevetjük a fegyveres temetők használatának feltételezett időintervallumát és az 5. századi eseményeket, arra az eredményre jutunk, hogy a Tisza, a Körös és Maros torkolata közötti szakaszának kiemelt védelme abban az időszakban indokolt, amikor a hunok központja a Tiszántúlra került. Attila királyi orduját a 420-as évek közepétől a Köröstől délre eső Tiszántúlról kell elképzelni. Ilyen körülmények között már teljesen érthető és belátható e Tisza-szakasz kiemelt védelme, még akkor is, ha tudjuk, hogy a Dunától nyugatra eső terület is a hunok fennhatósága alá került ekkorra. Aligha vitatható, hogy a felfegyverzett férfiak Attila szövetségeseivel, segédnépeivel azonosíthatók. Bonyolultabb kérdés e temetők népességének etnikai meghatározása. Fogódzópontot ebben az esetben is a temetkezési szokások jelentenek, de a zömében régi feltárásoknál hiányosak, vagy hiányoznak ezek megfigyelései, leírásai. Az utóbbi időben kerültek napvilágra azonban olyan temetők - ráadásul kettő közülük (Madaras, Sándorfalva) teljesen feltárt -, ahol éppen a gondosan megfigyelt temetkezési szokások