Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)
IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Mártély a művészetben
móan a festők munkásságában van jelen, néhány szobrász is megjelenítette munkájában ezt a tájat és a benne élő embert: Szabó Iván és Fekete János tartoznak e csoportba elsősorban. Néhány mondat erejéig időzzünk el a testvér múzsáknál, a fotó és az építőművészetnél is. A nemrég elhunyt, kiváló fotóművész, Nagygyörgy Sándor több, mint 10.000 mártélyi felvételének válogatott anyagát már több kiállításon is láthatta a közönség. Csete György a falu régi központjában lévő felszabadult területen új, egységesen tervezett épületegyüttes kialakításán munkálkodik. A mártélyi művészet jövőjét illetően kisebb változás az által lehetséges, hogy a Művészeti Alap meghirdette mártélyi alkotóházának vállalatba adását. Bízunk azonban abban, hogy ez nem érinti komolyabban az itt kibontakozott művészet jövőjének alakulását, hiszen a víz, az ártér, a fák, növények megvannak, és mivel tájvédelmileg védettek, így mint a képzőművészek ihlető forrása meg is fognak maradni.