Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Út menti keresztek és szobrok Tápén

Ekkor természetesen megint útban volt a kereszt. Más megoldás híján kihelyezték az út szélére. Ott pár esztendeig állhatott csupán, mert amikor a Tiszatáj téeszcsé irodaháza a közelben megépült, annak kerítése éppen a keresztig nyúlott. Nem tovább, nem visszább, hanem éppen addig, ami miatt megint útban volt az immáron tápai kálváriát járt tápai kereszt, Hódi Ilonka keresztje, a Tápai Krisztus. A Tápai Krisztus, amelyről Juhász Gyula írt verset: Az ország útján főgg, s a földre néz, Arcán szelíd mosoly a szenvedés A falu népét nézi csöndesen, Amint ballagva munkából megyén. Az ősi népet, mely az ősi föld Zsellére csak, és várja az időt. Mikor saját portáján úr leszen, Mikor az élet néki is terem. A magyar Krisztus, a falusi szent, Hiszen néki is megváltást izent. Olyan testvéri áldással tekint Felénk, és bíztatja híveit. A versről, és magáról a kereszt-i

h 1 etettségrö

I Ilia Mihály, Tápé szülötte, kiváló irodalmár teszi közzé gondolatait a Tápé története és néprajza kötetben (897. oldal): „Már a legkorábbi tápai ihletésű Juhász-verseknél is megfigyelhető, hogy milyen finom érzékkel reagál a költő a falu népének naiv vallásosságára, babonás hitére. Ezt a naiv hitet, amely a tételes vallás dogmáit megkerüli, és a mindennapi élet szorításaiban emberiesíti a vallást és Krisztust, és legköznapibb vágyai kifejezőjének tekinti - Juhász a tápai útjain sokszor látott út menti Krisztusról szóló versében idézi egyetértőn. Talán a legközismertebb Juhász-vers ez, tápai élmény, de mondandóját tekintve általános magyar paraszti vágyak kifejezője; a magáramaradottságé, a földéhségé is." A keresztet most egyszerűen kiásták helyéről, és a közeli árokba tették. Benőtte a fü, ráléptek azok, akik az árkot éppen ott lépték át, egyszóval letapostatott Tápé egyetlen Juhász Gyula „ereklyéje". De ki mert akkor ezért