Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

RÉGÉSZET - Szalontai Csaba: Megjegyzések az alföldi avarság eltűnéséről és továbbéléséről

ket felsorakoztatni. Ugyanis míg a Dunántúlon zajló események a nyugati krónikákban fontos és kiemelkedő szerepet kaptak, addig az alföldi területek nemcsak a politikai célok tekintetében voltak érdektelenek, de - ebből adódóan - a történet írók szemszögéből is. A források hallgatását csak a Sudalexikon, és Regino idevonatkozó megjegyzései törik meg. Az előbbi tudósításáról, hogy ti. yy

Az avarokat pedig mind, mint olvasható, egy szálig kiirtották" mondatról, már Szőke Béla Miklós kimutatta, hogy ebből nem vonható le semmilyen hiteles adat az avarság kipusztulásával kapcsolatban (SZŐKE 1993, 38). Regino megjegyzéséről pedig („Pannoniorum et Avarum solitudines" vagyis a pannonok és avarok elnéptelenedett földjei) SzádeczkyKardoss Samu több alkalommal is bebizonyította, hogy a valódi jelentése „nomadizáló pannon és avar népesség /?W5zrá/"(SZÁDECZKY-KARDOSS 1993, 231), a korábbi véleményekkel szemben egy olyan vidéket jelöl amely korántsem lakatlan, hanem ahol „a pusztákon állandó mozgásban lévő népek élnek (esetenként túlszaporodnak)" (SZÁDECZKY-KARDOSS 1993, 233). A fentiek tükrében megállapíthatjuk, hogy az alföldi avarság kipusztulásáról nem rendelkezünk megbízható, és bizonyító erejű történeti forrással. Vagyis ha úgy tetszik, a történelemtudomány adataival és módszereivel nem vizsgálható sem pozitív sem pedig negatív értelemben az alföldi területek ezen időszaka. Véleményem szerint az avarság kihalásának vagy továbbélésének kérdését kizárólag régészeti, embertani oldalról szabad megközelíteni. Ahhoz azonban, hogy a továbbélés helyét és mértékét meghatározzuk a késő avar kor új szemléletű tipokronológiai áttekintésére van szükség. Hogy e területen komoly adóssága van a korszak kutatásának, az mindenki számára nyilvánvaló. Mielőtt a kérdés régészeti megközelítését ismertetnénk, néhány gondolat erejéig visszatérnénk a probléma történeti hátteréhez. Tulajdonképpen már az is kétséges, hogy indokolt-e egyáltalán felvetni annak a lehetőségét, hogy az említett háborúk valóban eltüntethettek-e egy oly nagyszámú népességet, mint amilyen a 8. század végi avarság volt. A frank háborúk hatásfokáról már Deér József tanulmánya óta tudjuk, hogy korántsem okoztak olyan mértékű pusztítást, mint azt a nyugati dicsőség krónikákból kiolvasható. De más történelmi párhuzamok segítségével is végiggondolhatjuk, milyen következményei lehettek a háborúknak: hiszen a 6. századi gepida-avar-langobard, meglehetősen véresnek mondható háború ellenére is jelentős számban gepida népesség maradt az Alföldön. Vagy említhetnénk a tatárjárást is, ahol a nagy létszámú, gyorsan mozgó tatár seregek célja kimondottan a zsákmányszerzés a pusztítás volt. Maga a tatár hadjárat is tovább tartott mint a bolgár támadás, mégsem mondhatjuk, hogy teljesen elpusztították volna az érintett területek népességét.