Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Orbán Imre: Püspöki intelmek fogadtatása a makói plébánián a XIX. századi közepén

nére „mégis - olvassuk 1859-ben - a hitoktatási intézkedések semmiképpen nem tudnak érvényre jutni. " Bár a papok vasár- és ünnepnap „délután hitoktatást tartanak, melyen az iskolás gyermekeken kívül csekély számban jelennek meg más hívők. " Ennek okát a hívek lanyhább buzgóságában, a világi dolgokban látjuk, ami nemcsak a fölnőtt hitoktatást, de olykor még a rendes iskolai tanítást is akadályozta, hisz az 1959-es jegyzőkönyvben olvashatjuk: „nyáron a mezei munkák miatt nem kevesen maradnak el az iskolába járástól. " A legkomolyabb kifogások az Oltáriszentséggel kapcsolatban merültek föl. Ezen a téren kevésbé lényeges az a rendelkezés, hogy a tabernákulum mögött tartsanak egy kéztörlővel letakart tiszta edényt a pap ujjainak áldoztatás után való leöblítésére, mivel ilyen kézmosóvizes edénykét ott a vizitáció alatt nem találtak. A hiány gyorsan pótoltatott, hisz ettől fogva a makói templomban is az általános rendelkezéseknek megfelelően „Az oltáron van egy vízzel és kendővel ellátott edényke a szentáldozást kiszolgáltató pap kezeinek leöblítésére" - olvashatjuk a beszámolót 1859-ből. E pont másik megjegyzése szintén tisztasági jellegű. A püspök meghagyta a plébánosnak, „hogy a sekrestyében a miséhez készülő pap kézmosáshoz egy álló mosdót" tartsanak. (8. pont) Ennek pótlására, valószínűleg figyelmetlenségből, nem került sor. Ezeknél sokkal súlyosabb a következő kifogás. Lonovics püspök azt tapasztalta, hogy a „ legméltóságosabb Oltáriszentség minden hónapban (csak) egyszer újítatik meg". Ezért elrendelte, hogy „Krisztus legszentebb testének részecskéi, melyeket az úrmutatóban és a cibóriumban őriznek, nehogy az idő hosszúsága miatt romlani kezdjenek... minden 14-dik napon megújitassanak, és az ostyákat fölszentelő pap a régieket vegye magához. " (3. pont) Ugyancsak kifogás alá esett a gyakorlat, miszerint a szelencéket, melyekben az Oltáriszentséget a betegekhez viszik, a harangozó hozza viszsza. „Mivel a szelencéhez, melyben a szent útravalót a betegekhez viszik, minduntalan csekély morzsák tapadnak, ezért akarjuk, hogy a Legszentebb tisztelete végett a szelencét a betegtől ne a harangozó, hanem maga a pap hozza vissza, és azt állandóan a szentségházban tartsa. " (10. pont) Az intézkedéseket végrehajtották. A tisztelet lényegét érintik azok a kifogások, melyekben a főpásztor az Oltáriszentség gyakori kihelyezését, sőt úgymond az önkényes körülhordozást említi. S hogy ezek miatt a Szentség méltósága ne csökkenjen, elrendelte, „hogy mostantól fogva az Oltáriszentséget az úrmutatóban ebben a templomban csak karácsony, pünkösd, úr napja és Szt. István apostoli királyunk ünnepén, továbbá a hónap első vasárnapján a mise alatt és nagyböjt vasárnapjain a délutáni szertartások idején, valamint a nagyhét péntekjén és szombatján a szent sírra és Krisztus teste ünnepének nyolcadában énekes mise alatt, cibóriumban pedig vasár- és ünnepnapokon a Utániak végén