Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A szegedi németség asszimilációjának társadalmi indítékai

delmező vallási-kulturális pajzs. Ilyenformán a katolicizmus Szegeden a nemzet ellenállásának szimbóluma lett. A magyarság vitathatatlan etnikai fölénye és római katolikus hite párosulva majd a reformkor alkotó nemzeti törekvéseivel, olyan közszellemet hozott létre, amely egyedül volt képes a városi integráció és a város polgárosuló magyar társadalomba való illesztésének a megvalósítására. A kultúra és a polgárosodás nemzeti kereteinek kidolgozását csak a magyarosodás objektív folyamatába ágyazottan lehetett elvégezni. Debrecen a pápistaságban német hitet látott. Szegeden ez a „német hit" lett a helyi németség egyik legfontosabb asszimilációs csatornája, ami a közéletben sajátos és egyre egységesebb polgári kultúrához, a magánéletben pedig egyre több vegyes házassághoz vezetett. A másik a polgári állás. A németek sokkal erösebb ragaszkodását a polgárjoghoz nem lehet csak a kiváltságok megszerzésével és általános élvezetével magyarázni. Szegeden jó volt polgárnak lenni, de maga az egyén, illetve annak cselekvése nem volt szabad, sőt a 18. század közepén a polgári gondolkodás is szárnyaszegett volt. Értelmesen kitölthető életteret a szerzés viszonylag nagyobb szabadsága jelentett. Ám a vagyon nemcsak jólétet eredményezett, hanem a tisztesség és becsületesség legfőbb kezesér^k számított. Több német család egyéni felemelkedési pályája ismeretében mondhatjuk, hogy a kiváltságos státusz és vagyon a tisztesség egy olyan változatát hozta magával, melynek fényében az egyén immár nem kapzsi idegen, hanem a város sorsának valóságos intézője, osztályrészese. A német polgárok nemcsak azt érezték, hogy ilyenné válva, vagy ilyennek láttatva magukat könynyebben érvényesülhetnek, hanem azt is, hogy ennek elérése polgári kötelességük. Hivatott vezetővé, városgazdává lenni, tisztességes és becsületes életet folytatni általában polgári kötelesség. Ehhez képest a nemzeti identitás elemei csak a magánélet bizonyos területeit (nyelv, öltözködés, stb.) jellemezte. Ne feledjük, ez még rendi társadalom, ahol a családban, az életben, a polgárság politikai és gazdasági intézményeiben (tanácsok, céhek) minden ember egy másiknak szorosabb hatalmi befolyása alatt állott. Ez a hatalom és befolyás mintegy szakadatlan láncolat felfelé, egy és ugyanazon csomóban összpontosult: a király személyében. Megmagyarosodásuk nem elsősorban német identitástudatuk elvesztését jelentette, hanem polgárlétük kiteljesedését, a rendi felsőbbség céljainak támogatását, miközben egyenesített kultúrájuk, főként a nyelvhasználatban tovább élt. Amikor Kremeninger Antal plébános (maga is német) eltörölte 1836-ban a belvárosi templom német nyelvű prédikációit, a német polgárság -jogosan - érzékenyen tiltakozott, hisz egy rendi szempontból mellékes, de az egyéni létezés számára fontos szokásjogot sértett a rendelkezés. 1840-ben