Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Rózsa Gábor: Ivókompániák, asztaltársaságok és egyéb polgári gasztronómiai egyletek Szentesen (1880-1950)

volna, és hímpellérkedett volna s maga magát adja fel, fél Társpohár, ha eltagadja egész Társ pohár büntetése légyen." BOROS Sámuelről, a várost 1836-ban örökváltsággal megajándékozó főbíróról, első polgármesterünkről jegyzik fel a könyvek, hogy népgyülésein saját kezével ütötte ki a szónoki emelvényre vitt boroshordó dugóját, és amikor a szabadon alácsordogáló nedűnek felfogására a nép tolongva egybe gyűlt, s szomját oltotta, a főbíró végre megkezdhette beszédét. Ő volt az, aki szükségesnek tartotta az utókornak eltenni az 1846 augusztusi Debrecen Nagyerdejében tartott Széchenyi-lakomája belépti jegyét, és a várost inspiciáló grófnak több alkalommal is nehéz éjszakákat tudott szerezni a megfelelően feltálalt, ám nehéz és zsíros paprikás ételekkel. Csúcsteljesítménye a Tiszán felfelé gőzhajózó equipage megvendégelése, zenéltetése és táncoltatása - lett volna -, ha 1846. július 24-én nem hull a nyári zápor, így a Csongrádig Széchenyi hajójára felvett főbíró nélkül az ünneplő képviselő testületnek kellett a dupla-tripla adagokat az esőverte sátrakban elfogyasztani. Részletes számlája az iratokhoz csatolva a 25 tagú magyar hangász (cigány-) banda jutalmával együtt. A Szentesi Honvéd Egylet valamennyi évfordulós összejövetelét "katonás" bográcsos paprikás lé, és kulacsborozgatás követte, melynek költségeit a rangidős tiszt vállalta - Szentesen Maasburg báró, honvéd őrnagy, akinek Berta leánya ezért viselhette évtizedekig a megtisztelő „zászlóanya" címet. A XIX. században az Úri utca sarkán lévő Nagyvendéglő volt a társas eszem-iszom-dáridók színhelye. Egy időben Kass Gusztáv, majd Rambovszky bérelte a várostól. Udvarában faszínkör állt, körülötte asztalok, székek, amolyan kerthelyiség féle. Szaletlinak is hívták, mert amikor a városban nem vendégeskedett társulat, a padokat a falak mellé körbe állították, ki is vittek belőlük, így átalakulhatott bálteremmé. Rambovszky támogatta az egyleti vacsorákat, vigalmakat, és a szaletliban felszolgált italokat olcsóbban is adta - erről több hirdetése jelent meg. Nem szívelhette a kocsmája körül őgyelgőket, különösen a kora hajnali pálinka-alamizsna után sóvárgókat, ezért anyanyelvén így rivallt rájuk: - Co je to ?! (mit akarsz). CSOZE lett a neve Szentesen a Nagyvendéglő klosárjainak, később már minden léhűtő, semmirekellőnek mondták. Manapság - érdekes módon - rangot jelöl. 1887-től társadalmi eseménnyé lett a késő délutáni vonatérkezés, amihez ún. "társas kocsik" (omnibuszok) indultak, és a társadalmi események is áttevődtek a restibe. Maga Rambovszky is "megundorodott" saját szakmájától, és életunt társaságot alapított: a Szentesi Vízivók Kompániáját. Az 1887ben megalakult tíztagú zárt társaság - persze - csak nevében vetette meg az italok legnemesebbjeit, de élt a lehetőséggel, hogy az akkor frissiben megfúrt artézi kútra járjon tüntetni egy cserépkorsóval. A társaság lelke ifjabb Bartha