Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Orbán Imre: Adalékok Püspöklele XIX. századi vallási viszonyaihoz

ORBÁN IMRE Adalékok Püspökiele XIX. századi vallási viszonyaihoz A középkor óta lakott, a török háborúk idején teljesen megsemmisült Lele a XVIII. században a különböző nyilvántartásokban mint lakatlan puszta és leginkább sertés tenyésztésre, a nádasok közül kiemelkedő részeken dohánytermesztésre és kaszálónak alkalmas területként szerepelt. Leiét 1746-ban Mária Terézia királynő Makó mezővárossal, s a Makóhoz tartozó Igács, Kopáncs, Csókás, Rákos, Dál, Szentlőrinc és Tömpös pusztákkal egyetemben örök joggal s a földesúri hatalommal együtt Stanislavich Miklós csanádi püspöknek és utódainak adományozta. Ezzel az ekkor már igencsak elhagyott lelei részek fokozatosan egy Makó központtal kialakuló hatalmas kiterjedésű püspöki uradalom vonzáskörzetébe, majd 1805-ben annak ténylegesen részévé váltak. E kapcsolat meghatározóvá lett a terület jövője szempontjából. A XIX. század elején főként makói dohánytermesztők odaköltözése révén újjáéledt település sokat köszönhet a csanádi püspöknek, mely kapcsolatot jelképesen egészen 1950-ig hirdetett a falu neve is: Püspökiele. Az ide települt római katolikus dohánytermelők között nagy tisztelete volt Illésnek, az ószövetségi választott nép egyik legismertebb prófétájának, akit a bibliai hagyomány szerint az Úr tüzes szekéren ragadott a Mennybe. Főként életének eme utolsó mozzanata miatt a nép az évszázadok folyamán számos időjáráshoz kapcsolódó hiedelmet társított személyéhez. Sajátos vonásként Lele népe, más szintén dohánytermesztéssel foglalkozó közösséghez - Csanádapáca, Pusztaföldvár - hasonlóan magát Szt. Illés oltalmába ajánlotta. Tőle várt védelmet és közbenjárást az élet nehézségei közepette, különösen is a szárazság és az égi háborúk idején. A próféta tisztelete végig kimutatható és ma is jelen van az itteniek életében. A falu, bizonyára korábbi mintát követve az 1844-ben Bognár Lajos szegedi mesterrel öntetett harangját Henok és Illés tiszteletére készíttette. Az 1859-ben a makói plébánián végzett egyházlátogatás tanúsága szerint a harangot Lonovics József püspök áldotta meg 1846-ban „Szent Józsefnek és Illés prófétának, a lelei közösség védőinek tiszteletére." E harang fölkerült a falu 190l-re elkészült templomának tornyába, s túlélve az I. világháborús rekvirálásokat s más veszedelmeket ma is imára hívja a híveket. Az Illéstisztelet jelen volt a helyiek névadási szokásaiban. Összevetve a környékbeli közösségekéivel az itteni kereszt- és bérmaneveket Leién az Illés név valamivel súlyozottabban fordult elő, míg másutt esetleg egyáltalán nem szerepelt. E szempontból volt Leiének kisugárzása is, hisz az általános szokásokkal egybecsengve előfordult, hogy ha valamely Illés nevű lelei férfi lett a