Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Az Őszi Tárlatok négy évtizede. Történeti áttekintés

meg az idős Tornyait, hogy egész tulajdonában lévő életmüvét, 400 festményt és ugyanannyi grafikát a városnak adományozott. A II. világháború befejezése után új helyzet alakult ki a társadalomban és ezzel összefüggésben a művészet és a művészek létfeltételei körében is. Ennek egyik jele, hogy a társadalmi demokratizmust mechanikusan alkalmazták a művészeti életben is. Ennek a félreértelmezésnek a jegyében nyitották meg 1946 májusában 51 (!) képzőművész kiállítását városunkban. Egy teremben kapott helyet Tornyai, Endre Béla és számos helyi dilettáns. Ez az állapot szerencsére nem sokáig tartott. Az értékesebb művészeti élet forrásai lassan buzogni kezdtek. Kurucz D. István házában, a Tükör utcában létrejött a Művészeti Alap első müvésztelepe. Ezáltal Vásárhely bekapcsolódott az ország kulturális vérkeringésébe. Szabó Iván pedig 1953-tól nyaranta hozta ide képzőművészeti főiskolás növendékeit művésztelepi gyakorlatra. Ezen kívül voltak olyan innen elszármazott művészek, akik igen erős szálakkal kötődtek a szülővároshoz. Ilyenként kell elsőnek említeni Kurucz D. István festőművészt, aki 1947-ben elköltözött ugyan Vásárhelyről Budapestre a Százados úti Művésztelepre, munkásságában azonban hű maradt az útjára bocsátó tájhoz, az Alföldhöz. Egyetlen nagyvárosi képet sem festett ez eltelt több mint négy évtized alatt. Az alkotói szférán túl részt vett a vásárhelyi művészeti közéletben is. Ez időben még szintén szoros maradt a kapcsolat az ugyancsak a fővárosba költözött Kamotsay István szobrászművész és Vásárhely között. És utoljára, de egyáltalán nem utolsó sorban éltek Vásárhelyen is képzőművészek. Elég itt Csikós Miklósra, Almási Gyulára, Füstös Zoltánra utalnunk, de ide kell számítanunk Kohán Györgyöt is, aki a 30-as évek elejétől általában, de a Képzőművész Szövetségből történt kizárása után az 50es években különösen gyakran fordult meg hosszabb-rövidebb időre a városban. Léteztek tehát különböző csoportosulások, források, amelyeket azonban 1954-ig nem fogott össze semmilyen szerves munkafórum vagy egyéb kapcsolat. Érezték ennek a helyzetnek a lehetőségeit és egyben kihasználatlanságát többek is. így mindenekelőtt Dr. Gallyasi Miklós múzeumigazgató, akinek irodájában szíves vendéglátásban volt részük a Vásárhelyre érkezett, itt megfordult művészeknek. Gallyasi Miklós színes, vonzó személyiségének nagy része volt abban, hogy a mai gerinc meghatározó egyéniségei Kajári, Németh, Szalay, Fejér, Végvári, megtelepedtek a városban. Kulturáltsága, emberi melegsége, közvetlensége, bon mot-jai kedvező atmoszférát biztosítottak a társas együttléteknek. Lévén gyermektelen, szinte egész idejét a múzeumban töltötte. Bármikor tért be a múzeumba valaki, családias légkört talált ott és értékes ismeretekkel, gondolatokkal gazdagodhatott. Úgy tűnhet, kissé hosszabban időztem személyénél, de nem lehet másként kellően értékelni személyiségét és tevékenységét ennek a kezdeti kornak a bemutatása-