Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Rózsa Gábor: Csontváry Kosztka Tivadar egyik nagybácsija. Kosztka Károly (1814-1887) mérnök Szentesen

delemben visszaemelteti a fakadó vizeket a gát mögé. Természetesen nem őt, hanem a kormánybiztos Horváth Gyulát ünneplik a hőstettért. 9 Ekkoriban csak idősebb és ifjabb Kosztka Károly, valamint Jenő tartóz­kodnak Szentesen, Ruttner Antónia a Kosztka-leányokkal az Eszéki állomás­helyen maradt, ezt látszik alátámasztani Csontvárynak a nagybátyjához írott receptes levele is, mely Eszéken, 1882. május 3-án keltezett. Ebből kiderül, hogy a Veszprémben maradt Lajos bácsit ugyanúgy ő látja el köhögés elleni pirulákkal, mint a Szentesen tartózkodó Károly bácsikáját receptekkel. Gyógyszert azért nem küld, mert azt a recept alapján Jenő fia, vagy netán épp Farkas Sándor gyógyszerész-régész barátja elkészítheti számára. „ Ezt csak úgy odakentem, de kedves bácsikám el tudja olvasni, erről meg vagyok győződve. Apámat idevárják, hogy Tóni néni segítségere legyen. " — írja. Ruttner Antónia és három leánya épp ennek az évnek a végén követhette férjét Szentesre. A Kosztka-fiúk addig az Ármentesítő Társulat székházával szemközti házban laktak, és a bérletből a város egyik legmagasabb helyén, az ún. Dombi-korcsma mellett vásároltak családi házat maguknak." A Párizsból visszatérő, újabb kondíciót gyűjtő unokaöccsüket is ide várták, és Jenövei együtt a „Megváltó" patikába jártak munkába, Farkas Sándorhoz, aki talán a legkevesebbet foglalkozott a gyógytárral. Hiszen nap mint nap a határ halma­it bújta, a tanyákat fotografálta, népdalokat gyűjtött, a gyógytári labora­róriumból amolyan restaurátor műhelyt alakított ki magának. Feltehetően ő vásárolta meg Csontvárytól az öreg cimbalmot is 1883-ban, hogy ezzel is segítse gácsi vállalkozásában. Farkas Eugénia, a szentesiek emlékezetes „Zseni Kisasszonya" hagyatékában zongora mellett cimbalmot is felsorolt az 1924. évi hagyatéki leltár, de hogy ez Csontváryé lett volna, no és hogy kihez került, a kinyomozásához már nem rendelkezünk elegendő fogódzóval. 12 Csontváry Kosztka Tivadarnak Szentesen máig élő emlékezete nincsen. Nagybácsikája 1887-ben meghalt, fiai viszonylag ifjan követték, a leányok férjhez mentek, Kosztka nevü leszármazottjuk nem él a városban. Ifjabbik Kosztka Károly 1898. évi haláláig a Történeti és Régészeti Társulat választ­mányi tagjaként csak az édesapjára vonatkozó emlékek átadását tartotta lényegesnek. Arról, hogy gyermekkori pajtása, Tivadar egyszer világhíres festő lesz, nem tudhatott, feltehetően ugyanolyan bolondériának tartotta, mint sok más különcségei, melyektől valószínű, hogy ifjúságában sem volt men­tes. Szentesnek még így is maradt tőlük egy szép emléke: a tűzijáték. A „túlakurcai nádló, sásas réten", ahogy eleinte hívták, majd a legnagyobb magyar döblingi halála hírére Széchenyi-kertnek nevezett ligetben először csak István-napon, később majd minden társas mulatságon a görögtűz, a petárdák sokszínű pukkantásával ünnepeltek. Ezt rendszerint ifjabb Kosztka

Next

/
Oldalképek
Tartalom