Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Juhász Antal: Szeged város építési rendszabályai és a népi építészet

sincs lebontva. Február 12-én, miután Battancsnak már 5 hold 737 négyszögöl földtulajdona van, megkapja az építési engedélyt. Szoba-konyhakamrás, vályogfalú, nádfedeles házat szándékozik építeni.

14 A bejelentés óta két és fél, a kunyhó építésétől számítva hét és fél év telt el. Battancs Vince engedély nélküli építkezésének ügye atipikus eset, de a fbldház lebontásának elhúzódása, a hatóság kényszerlépései rávilágítanak arra, hogy a város nem tudott érvényt szerezni szabályrendelete előírásainak. A hatósági rendelkezések Szeged város és nagy kiterjedésű határa népi építészetében csak fáziskéséssel érvényesültek. Ennek oka rendszerint az, hogy nem voltak meg a gazdasági, társadalmi feltételei az építési szabályrendeletek betartásának. Pár holdas, elaprózódott örökföldön és hasonló homoki kisbérleten a szegényparasztok nem voltak képesek az előírásoknak megfelelő lakóházat építeni vagy építtetni. A várostól távoli határrészeken - az átokházi, csorvai, csengelei kapitányságban - nem éltek képesített építőmesterek (ácsok, kőművesek), hanem képesítés nélküli házépítők, ún. kocamestörök dolgoztak. Ők az elődeiktől elsajátított építésmódot, technikát alkalmazták, ami megfelelt az építtetők igényeinek, de annál kevésbé az építészeti előírásoknak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szabályrendeleteket a külső határrészek tanyáin több évtizedes késéssel kezdték figyelembe venni. Az 1879. évi árvíz után az újjáépítés irányításával megbízott Királyi Biztosság a várost három építési övezetre osztotta. A harmadik a nagykörúton kívüli, külvárosi övezet volt. Lechner Lajos, az újjáépítés tervezője írta: „... a királyi biztosság húszféle mintatervet rajzolt, a legegyszerűbb igényeknek is megfelelőt, melyek az építkezésben megengedhető egyszerűsítés határán belül, a régtől elfogadott beosztás, sőt még az általánosan használt külső díszítés megtartásával mind a legigénytelenebb, mind a tehetősebb nép igényeivel és szokásaival is számoltak."

1 A tervrajzok között négy, a nagykörúton kívül építhető lakóház típusterve szerepel, s közülük kettő napsugaras oromzatot tüntet föl. Az újjáépítés tervezői átvették a korábbi oromdíszítést, tehát a népi építészet hatott a mintatervet, építési rendszabályt alkotó mérnökökre. Az olcsón beszerezhető típustervek alapján 1880-tól Alsóvároson, Felsővároson egész utcasorok épültek napsugárdíszes oromzatú lakóházakkal. Ezek a zsindelytetős, oszlopos erezetű, napsugaras oromzatú, többnyire deszkapadlós szobájú házak mintaképet adtak a szegedi tanyák és a környező községek - Dorozsma, Kistelek, Sándorfalva, Horgos, Szőreg - lakóinak. Néhány évvel, egy-két évtizeddel később a „víz utáni" szegedi parasztházak fenti jellemzői megjelentek a városhoz közeli tanyák és faluk tehetősebb parasztságának építészetében. A városi rendszabályok és árvíz utáni típustervek így váltak a századfordulón és a 20. század elején a táj népi építészeténekjellegét formáló tényezővé.