Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Rózsa Gábor: A szentesi református középtemető védelme. Még egyszer a fejfák művészetéről

terjeszkedése során, és ugyanígy nyitották a Nagy völgyön túl a vasútállomáson később belül került, és ezért felszámolt ún. tisztviselő telepi temetőket. Előbbiről az 1882. évi színes birtokvázlaton, az utóbbiról az 1919. évi légifényképen is tájékozódhatunk. A XIX. században nyitott temetők ma is meglevő sora É-ról D-nek rendre a Hékédi, a Felsőpárti katolikus, Szeder, Református közép(ső), megszűnt tisztviselötelepi, izraelita, evangélikus, magyar ortodox, r.k. Kálvária, Református alsó, gógány-hernyósi, vagy epreskerti megszűnt, és végül az 1873. évi kolerajárvány tömegsírjával a Kis-ér és Kurca szegletében megnyitott Bánomháti temetők. Ha a régészeti korok ismeretlen számú, és a középkori három ismert temetőt nem számoljuk, akkor éppen 12 (egy tucat) szentesi temetővel van dolgunk: mondhatni Szentesnek nagy temetőkultúrája van. Legrégebbi, legszebb, és a legjobb állapotban meglevő Kálváriatemetőbeli homokkőből faragott Golgotánk a XIX. század legelejéről való, mely a valamikori Őr- vagy Vigyázó- (=Szántó) halomra települvén most Kálvária-domb névre hallgat, és klasszicizáló barokk lépcsősor és stációk kerítik, némely táblaképük még restaurálható állapotban van. Legáltalánosabbak mégis a faj elek. Ezekből minden temetőben rengeteg van, és százszámra pusztulnak. Valamikor a temetőgondnok és a sírásó természetbeni javadalma volt, hogy a kikorhadt, kidőlt fajeleket, eltüzelje. Olyankorra már a családi emlékezet is elhalványult, rendszerint nem tartotta számon a halottat, eltűnt fajelét sem kereste. A környékben egyedül Szegváron találkoztam azzal a (szép) szokással, hogy az ilyen öreg fajeleket szépen ráfektetik a sírhalomra, mindhárom megfigyelt esetben a fejnél kikorhadt csonkhoz került a fajel csúcsa, tehát antropq/örm megfelelőjeként jelezte, hogyan fekszik alant a kidőlt fajel gazdája. CSALOG csak fényképezte és rajzolta a faj eleket, de tudomása volt azok nagymértékű pusztulásáról, ezért VISY, JUHÁSZ és HEGEDŰS igazgatók idejében megindult a jelek „mentése" első sorban múzeumokba, skanzenekbe. Tudomásunk van olyan emigráltakról, akik magukkal vitték őseik jeleit, de hurcolták azokat érzékeny lelkű (patrióta) művészemberek is. Legutóbb meg kellett győződnünk a régi szép fajelek kereskedelméről is. Ezért próbálkoztunk a nyolcvanas évek elejétől „megmenteni" ezeket. A fényképező, filmező felületes információk alapján mintegy kétezerre becsültük a szentesi temetők fajeleinek sokaságát. A helyben való megóvásukra óriási költségei miatt nem gondolhattunk, és a kultúrtámogatás irányítottsága sem volt olyan, ami ennek a népi eredetű, de mégis egyházi fennhatóság alá tartozó emléknek fennmaradására szolgált volna. A lezárt, és ezért elgazosodott Középső református temető északi (megmaradt) bejáratától Ny-ra, a vasúti őrház felé eső részen különösen nagy sűrűségben maradtak fent a jó megtartású jelek. Ezért az egyház és a múze-