Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

RÉGÉSZET - Kürti Béla: Egy honfoglalás kori tárgy eredetéhez

A kalinovkai lelettel tehát úgy tűnik, eggyel szaporíthattuk a Kárpátmedencei honfoglaló leletek keleti analógiáinak számát. Befejezésül még egy apró gondolat. Régészeink körében egyre szélesebb körben nyer tért az a tétel, miszerint a Kárpát-medencébe beköltöző keleti népek régészeti hagyatéka (anyagi kultúrája) az új hazában megváltozott, épp ezért keleti gyökereik kutatása komoly nehézségekbe (ha úgy tetszik módszertani nehézségekbe) ütközik (legutóbb részletezve BÁLINT 1994). Nem vitatva fenti tétel helyességét szeretnénk két, további kutatásainkat mégiscsak lehetővé tevő ellengondolatunkat megfogalmazni. Lett légyen bármilyen gyors is az említett kultúraváltás, azt véletlenül sem feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyarok a Kárpátok ívének kapujában, a hágókon lerakták volna fegyverzetüket, lószerszámaikat, ékességeiket, s újra cserélvén lovagoltak be az új hazába (melyről a honfoglalás első pillanataiban még egyáltalán, nem is tudhatták, hogy maradandó új haza lesz). Azt sem kell feltételeznünk, hogy temetkezési szokásaikat máról holnapra megváltoztatták - hiszen ugyanaz a közösség temette a honfoglalás eseményének lezajlása előtt keleten, utána nyugaton földbe halottait. Fentiek értelmében mindenképpen adott annak a lehetősége, hogy legalábbis az első két generáció életében használt eszközök, viseleti tárgyak, stb. keleti párhuzamait, és ezzel őseink honfoglalást megelőző lakóhelyét, lakóhelyeit felleljük. (1985-ben még hasonlóan fogalmazott Bálint Csanád is, ld. BÁLINT 1989.) Akkor is, ha a honfoglalást megelőző vándorlást néhány évre, akkor is, ha néhány évszázadra feltételezzük; akkor is, ha a megelőző őshazák helyét régészek, történészek minden alkalommal más-más helyre teszik (Levediával, Etelközzel kapcsolatban ld. pl. DIENES 1972. 1. rajz; FODOR 1975. 162-163. ; GYÖRFFY 1975. 13.; KRISTÓ 1980. 114.; BARTHA 1984. 29. térkép). Ismételten hivatkozva Révész L. fentebb idézett kijelentésére, magunk úgy látjuk, hogy nem a Levedia, Etelköz területéről előkerülő leletegyütteseket kell keresnünk, hanem a Kárpát-medencei magyarsággal keleten kapcsolatba hozható leletegyüttesek alapján meghatározni Levedia és Etelköz helyét. A régészet ugyanis konkrét, kézzel fogható leletekkel, és hozzájuk kötődő lelőhelyekkel dolgozik, így pontos elterjedési területeket ("hazákat") tud lokalizálni (ld. FODOR 1994. 5. kép). Más kérdés, hogy ehhez a kutatáshoz körvonalaznunk kellene a IX-X. század fordulójának régészeti leletkörét, hiszen ennek előzményeit, és nem a X. század közepének gazdag ezüstkultúráját kellene keresnünk keleten. A fenntartásaikat hangoztatóknak abban viszont igazuk van, hogy amíg kellő tipokronológia hiányában e leletkört nem tudjuk körvonalazni, addig nem sok keresni valónk van keleten. Az elmondottak értelmében a honfoglalás korának kutatásában legfontosabb mai és jövendő feladatunknak az alapos tipológia és a még alaposabb kronológia kidolgozását tartjuk.

7