Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: Az alföldi Munkástanácsok kongresszusa Szegeden (1919. március 2.)

érintkezés fönntartása, szükség esetén küldöttgyűlés összehívása. Ezen bi­zottság kiadásaihoz minden munkástanács aránylagosan hozzájárul. Ki­mondja végül a kongresszus, hogy ezen határozatát tudomásulvétel, támoga­tás és hasonló intézkedések foganatosítása végett közli a Budapesti Munkás­tanáccsal és a szociáldemokrata párt központi titkárságával." 13 A határozati javaslat ismertetése után élénk vita bontakozott ki. Gesztesi József (Makó) kifogásolta, hogy a földreform törvény a nagybirtok felpar­cellázását tűzte ki célul. A makói Munkástanács javaslata alapján indítvá­nyozta, hogy „az egyházi és egyéb birtokok ne daraboltassanak szét kispar­cellákra, hanem az egész Alföldön létesítessenek termelési szövetkezetek és ezeknek engedtessenek át a fent említett birtokok." A küldöttek közül egyedül Füzessi Gábor (Püspökladány) hangoztatta, hogy „nem bérletbe, hanem örök áron, magántulajdonba" kell adni a paraszt­ságnak a földet. Kijelentette, hogy „nem helyesli a szövetkezeteket". Ezt a felszólalást azonban nagy zajjal és „Le a magántulajdonnal! Le a kisgazdák­kal!" felkiáltásokkal elutasították a küldöttek. A szegedi küldöttek közül hozzászóltak még: Ábrahám Mátyás és dr. Kállai Emil. A vitában Wallisch Kálmán rámutatott, hogy a forradalom győzelme után a Munkástanácsok szinte mindenhol megerősödtek és döntő hatalmi ténye­zőkké váltak. Ezért követelte, hogy „mondjanak fel minden, eddig is kény­szerű fegyverbarátságot a polgári pártokkal. Ez a mai állapot tarthatatlan. Vagy vegyék át teljesen a kormányzást, vagy pedig, ha kell, vonuljanak on­nan ki, de akkor aztán tegyék a legélesebb kritika tárgyává a polgári kormány működését". Az ő hozzászólásánál is radikálisabb volt Reichmann Zsigmond (Mezőhegyes), aki délutáni hozzászólásában már azt fejtegette „nem elég, hogy köztársaságot csináltunk, magyar állami tisztikarral. ... Ez a határozati javaslat nem gyógyít. A népköztársaságot szocialista köztársasággá kell átformálni!" 14 Az alföldi Munkástanácsok szegedi kongresszusa tehát elhatározta az ed­dig elszigetelten működő tanácsok összefogását, követelte a szocializálás gyorsítását, a polgári pártokkal kötött béke felmondását, a szabotáló tőkések vagyonának elkobzását, a nagybirtokok megváltás nélküli kisajátítását és termelő szövetkezetekké történő átalakítását. A következményekről Az alföldi Munkástanácsok szegedi kongresszusáról tudósító Népszava elhallgatta azt, hogy ott a nagybirtoknak megváltás nélküli kisajátítását és azok termelő szövetkezetekké történő átalakítását is követelték. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom