Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marosvári Attila: Gróf Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta emlékirata

MAROSVÁRI ATTILA Gróf Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta emlékirata 1992 őszén ünnepségsorozattal emlékeztek meg Szegeden gróf Klebelsberg Kunóról, halálának hatvanadik évfordulóján. Ennek kapcsán kis könyvet jelentetett meg a Kereszténydemokrata Néppárt Szegedi Szervezete. A kötet Klebelsberg Kunó özvegyének, Botka Saroltának mindeddig lappangó, kéziratos visszaemlékezéséből közöl bőséges, de sajnálatos módon a szövegközlés elemi szabályait figyelmen kívül hagyó és textológiai szempontból is kifogásolható válogatást. A közlés hiányosságaitól eltekintve joggal elmondható: e kötet megjelentetését az 1989 után bekövetkező változások tették lehetővé. Nem azért, mintha Klebelsberg Kunó pályájáról, kulmszminiszteri működéséről nem lehetett volna már jó néhány éve tárgyszerűen írni, hanem pusztán azért, mert a kézirat megőrzője most látta elérkezettnek az időt arra, hogy azt a nyilvánosság elé tárja. Korábban úgy vélte, nem találna értő - megértő - fiilekre az, amit e bármennyire is objektív képet nyújtani igyekvő, ám annak szabályait rendre túllépő, néhol líraian személyes emlékkönyv oldalain olvasható. A gépelt, tisztázott kéziratot Jakobey Anikó őrizte meg. Édesanyja, Jakobey Istvánné Abos Emma volt az, akit a Hamvas Endre Szeged-Csanádi megyéspüspök oltalmában otthont találó magányos Botica Sarolta bizalmába fogadott, s akinek unszolására végül is ráállt, hogy a már régebb óta írt, s többször is elővett visszaemlékezését írógépbe diktálja. Az emlékirat, melynek címéül azt választotta: „Életutunk, emlékek", két gépelt példányban készült el. Az egyik példányt - köszönetképpen - Jakobey Istvánnénak adta át. A másik példányt 1964. júüus 5-i keltezéssel az alábbi levél kíséretében a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának ajánlotta: „Életutunknak nevezett tintával írt kéziratomról diktáltam le Jakobey Istvánnénak gépébe, az ő kezdeményezésére emlékeimet. Sajnálnám, ha elkallódnának, ezért kérem meg bizalommal az Egyetemi Könyvtárat, melynek ügyét annakidején jó uram szívén viselte, őrizze meg ezen írást, mely férjem egyéniségének hű mása, s életének hamisítatlan igaz tükörképe. Kérésem az, hogy a történelmi hűségen változtatást ne eszközöljenek. (Az emlékirat 1-136. oldalig terjed, melléklete a szöveget kiegészítő eredeti levelek kötete, valamint képek sorozata 1-4. kötetben: tartalomjegyzék szerinti felsorolásban)." Furcsa fintora a sorsnak, egyben talán jellemző mozzanata is az akkori időknek, hogy éppen onnan kallódott el a visszaemlékezés, ahol a legnagyobb biztonságban vélte: e kézirat, miként a fölsorolt mellékletek, ma már nem találhatók meg az Egyetemi Könyvtárban. Ám becses emlékként megmaradt, néhány személyes relikvia mellett a mindvégig hűséges segítőtárs, Jakobey Istvánné hagyatékában. És megmaradt az eredeti, sokszor átírt, az emlékek fölidéződése és a megtalált idézetek révén mind több betoldással egyre bővülő, a harmadrét lapokra mind-