Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Szőke Ágnes – Lukács Zoltán: Ónozott avar kori bronztárgyak. Beszámoló az ónozott bronzok tisztításához végzett kitéti vizsgálatok eredményéről

üvegedényeket folpakkal lefedtük, így a talaj körülmény ékhez igen hasonló helyzetet lehetett reprodukálni. Az idővel leülepedő talajszemcsékből kialakuló sűrűbb közeget a hígabb folyadékfázis követte, majd a nedves közeg határfelülete, végül a zárt tér gázfázisa következett. A kellő vastagságú kor­róziós réteg szobahőmérsékleten két hónap alatt alakult ki. Ez a munkafázis volt a kitéti vizsgálat névadó szakasza, vagyis a min­tatestek az eredetihez hasonló körülményeknek voltak kitéve. ,,A kitéti vizsgálatok értékelése: A mintákon a kitéti idő alatt számottevő korróziótermék képződött. Érdekes módon a bronzfelület inkább a gázfázisban, az ónfelület pedig a folyadékfázisban sérült. A bronzfelületen feketés-zöldes, mintegy 0,5-1 mm vastagságú kristályos korróziótermék jelent meg, ami alatt tömör, jól fedő, de vékony fekete oxidréteg helyezkedik el. Az ónfelület a folyadékfázisban sötétszürkére változott, számot­tevő mennyiségű korróziótermék nem látható. Feltűnő, hogy a gázfázisban az ónozott felületen helyenként zöldes korrózi­ótermék képződött, amiből arra következtethetünk, hogy az ónréteg porózus és minősége nem egyenletes." (A korrodált felületekről diasorozat készült 9 .) III. Következő lépés, a korrodált mintatestek előkészítése a tisztítási próbákhoz. Huszonnégy mintáról folyóvíz alatt a laza korróziót ledörzsöltük. A tisztító oldatok száma és a tisztítás módja alapján nyolc csoportot alakítottunk ki, így tehát egy csoportba - a folyamatos számozásukat figyelembe véve - három mintatest került. A csoportok (8-as) száma tehát az alábbiakból adódik össze: tisztítás módja: H = hidegen (szobahőmérsékleten) M = melegen (60°C) F = forrón tisztító oldatok: I-V. I. 5% EDTE 10 + 1% citromsav II. 5% K2CO3 + 5% szorbit III. 5% H3PO4 + 0,1% Bezoesav + 0,01% MBT 11 IV. 5% NaOH + 1% NH 3 + 0,1% vízüveg + 0,01% MBT V. 5% Na 3 P0 4 + 5% EDTE + 0,01% MBT A tisztítás időtartama egy rövidebb és egy hosszabb ideig tartó kezelést jelent: rövidebb idő = néhány perc, hosszabb idő = 72 óra. I.H= 1. 2. 3. (l h 13'+72 h ) II.H= 4. 5. 6. (72 h ) I.M=16. 17. 18.(23'+72 h ( ) II.M=\9. 20. 21. (72 h ) III. H = 7. 8. 9. (36 , +72 íl ) ULM ... h ) IV. H = 10. 11. 12. (72 h ) V.F= 13. 14. 15. (15') A tisztítási próbák elemzése előtt szólni kell az inhibitorokról. ,,Az inlúbitorokat elterjedten használják a korrózióvédelemben. Alkal­mazásuk elve az, hogy a korróziót előidéző oldathoz hozzáadva kölcsönhatásba

Next

/
Oldalképek
Tartalom